A brit rendőrség feketelistáján kötnek ki azok, akik vállalják a véleményüket

2020.11.10.
Olvasási idő: 2 perc

Az Egyesült Királyságban a szabad véleménynyilvánítás egyre nagyobb csorbát szenved. Nem elég az, hogy az állampolgároknak kötelező letölteniük a COVID nyomkövető alkalmazást, mely segítségével minden lépésüket követhetik. Úgy tűnik a közösségi média platformokon sem posztolgathatnak meggondolatlanul, hiszen a nagy testvér ott is mindent lát. Kiderült ugyanis, hogy a brit rendőrség titokban a felhasználók tweetjei alapján egy úgynevezett gyűlöletlistát vezet, amiről lekerülni nem egyszerű.

Az egyik listán szereplő felhasználó nem más, mint Sarah Phillimore jogász, a Családjogi Ügyvédi Kamara és a Gyermekjogászok Egyesületének a tagja. Az egyébként köztiszteletben álló hölgy abban bízik, hogy sikerül tisztára mosnia a nevét, miután a közösségi médiában közzétett bejegyzéseit gyűlöletbeszédnek nyilvánította a rendőrség. Az ő esete kapcsán több, nevét elhallgató felhasználó jelezte, hogy az Egyesült Királyság rendőrsége bizony őket is nyilvántartásba vette. A hatóság szerint „transzfób, valamint vallást sértő, de bűncselekménynek nem minősülő gyűlöletbeszédet osztottak meg egyes platformokon.”

A rendőrség lementi a tweeteket

Phillimore kijelentette, hogy a rendőrség vádjai teljesen alaptalanok. Azt elismeri, hogy kritikusan szólalt fel az ellen, hogy egyesek a gyermekeket már fiatal korban is nemátalakító műtétek elvégzésére ösztönzik. Azt állítja, tweetjei sohasem voltak gyűlöletkeltőek, illetve eltúlzóak. Nem rejti véka alá a transznemű ideológiához kapcsolódó kritikáját, de azt gondolja, hogy a kifejezésmódja gyakran kifejezetten humoros volt. Azt határozottan tagadja, hogy bármilyen csoport vagy vallás iránt gyűlöletet tanúsított volna. A rendőrségnek egy közel 12 oldalas dokumentuma van a hölgy tweetjeiről, amely a hatóság szerint bizonyíték a jogász tűrhetetlen viselkedésére. Az ugyanakkor rendkívül érdekes, hogy még a túlbuzgó Twitter sem látta indokoltnak a bejegyzések törlését vagy a jogász asszony fiókjának felfüggesztését.

Phillimore azt nyilatkozta, hogy ő 2020 júniusában hallott először egy névtelen Twitter felhasználótól arról, hogy a brit rendőrség titokban egy ilyen jellegű listát vezet. Akkor még nem tudta, hogy a Hate Crimes Operational Guidance nyilvántartásban bizony az ő neve is szerepel. Úgy gondolja, ha valaki másként gondolkodik mint az átlag, hipp-hopp felkerülhet arra a titkos listára. A jogász arra kérte a rendőrséget, hogy vegyék le a listáról a nevét, illetve árulják el, hogy pontosan kinek is van hozzáférése ehhez a nyilvántartáshoz. A hatóságok azonban megtagadták a kérését, habár a nyilvántartásban lévő felhasználók minden személyes adata is szerepel, többek között a teljes nevük, születési dátumuk és lakcímük is.

Phillimore most kampányt indít és támogatókat vár, akik segítségével arra kötelezné a rendőrséget, hogy töröljék a listát. Jogi háttere révén biztos abban, hogy egy ilyen jellegű adatbázis készítése a törvényesség határait feszegeti. A rendőrség ugyanis nem rögzítheti senki személyes adatait anélkül, hogy az érintett személyt arról ne értesítené.

További érdekes cikkeink:

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél