Bill Gates: Koronavírus így vagy úgy, csökken a vagyoni különbség

2020.12.01.
Olvasási idő: 2 perc

Míg a koronavírus-világjárvány emberek millióit tette munkanélkülivé, a milliárdosok vagyona a pandémia ideje alatt rekordokat ért el. Ennek ellenére a Microsoft társalapítója, Bill Gates szerint a vagyoni különbség egyáltalán nem növekszik – épphogy csökken.

Bill Gates legújabb podcastjában azt nyilatkozta, hogy a „legnagyobb vagyoni egyenlőtlenség” a szegényebb országokban volt jelen. Ettől függetlenül „a globális vagyoni különbség folyamatosan csökken, mivel az Indiához, Brazíliához és Mexikóhoz hasonló szegény országok magasabb vagyonra tesznek szert, mint a gazdagabb államok.

A milliárdos hozzátette, hogy a vagyoni különbségek egyre jobban a feledésbe merülnek:  „a 60-as években a szegényebb társadalmi réteg az éhező, kevés lehetőséggel és tudással bíró emberekből tevődött össze. A jelenkorban viszont a várható élettartam jóval magasabb, valamint a szegényebbek között sincs már írástudatlanság.”

Bill Gates állítása szerint többet lehetne tenni a progresszív adópolitikák terén annak érdekében, hogy a felső réteg, azaz a milliárdosok vagyonának növekedése megálljon. Továbbá, a kapitalizmus is „kudarcot vallott”, mivel számtalan ember korlátlan mennyiségű pénzhez jutott adófizetési kötelezettségek nélkül.

A Financial Times digitális újság jelentésében arról olvashatunk, hogy míg a középosztály befizetetlen számlái egyre csak halmozódnak, az offshore bankárok a legforgalmasabb időszakukat élik. Ennek oka pedig az, hogy a milliárdosok számára nem okozott problémát a koronavírus okozta válság. Jeff Bezos, az Amazon alapítójának nettó vagyona március és szeptember között 73 milliárd dollárral nőtt, valamint ugyanebben az időszakban Mark Zuckerberg és Elon Musk nettó vagyonának növekedése is több mint 45 milliárd dollár volt.
Gates egyetért azzal, hogy a világjárvány megnehezítette az amúgy is nehéz helyzetben levő emberek életét, viszont a milliárdosok hibáztatása egyáltalán nem volna igazságos:
Szinte már minden ország kapitalista, és teljesen rajtuk múlik, hogyan építik fel az anyagi biztonsági hálót és a mobilitás lehetőségét.

Elkerülhetetlen a vagyoni egyenlőtlenség?

Bill Gates podcastjában felmerült Raj Chetty, amerikai közgazdász és Harvard professzor társadalmi mobilitás elmélete is, amely a társadalmat rétegekre osztja, és állítása szerint amelyik rétegbe beleszületsz, valószínűleg abban is fogsz maradni.

„A felső 20 százalék, a szakemberek, a menedzserek, az ügyvédek gyermekei stabil gyermekkort, jobb oktatási színvonalat és megannyi szakember segítségét kapják, így sokkal valószínűbb, hogy a szüleik nyomdokaiba lépnek – nyilatkozta Gates – De a valóság az, hogy ez közel sem annyira valószínű, mint amennyire mi gondoljuk. Hisszük és a tudomány is alátámasztja, hogy az intellektuális lehetőség mindenhol jelen van, és az állami iskolák lehetővé teszik a társadalmi rétegek közötti mozgást.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian