Megjelent egy harmadik monolit oszlop is – most Kaliforniában

2020.12.03.
Olvasási idő: 2 perc

Már napok óta lázban tartja a világot két monolit oszlop, melyek úgy tűnik, hogy a semmiből jelentek meg. Az egyik még múlt hét hétfőn bukkant fel az utah-i sivatag vörös sziklái között, majd nemsokkal később Észak-Romániában is hasonló építményt találtak. A 3,6 méter magas fém oszlop felbukkanása körüli rejtély emberek millióinak fantáziáját mozgatta meg, sokan földönkívüliek művének tekintették azt. A legtöbben arra gondoltak, hogy egy John McCracken nevű minimalista művész készíthette azokat, aki egyébként 9 évvel ezelőtt elhunyt.

A két fémoszlop pontos koordinátáit nem adták meg, de az internetezők eszén nem lehetett túljárni, így az első cikkek megjelenése után 48 órával, már ki is posztolták a közösségi médiában az oszlopok pontos helyét. A utah-i monolittel készült fotók később elárasztották az Instagramot, mindenki pózolni akart az ismeretlen eredetű oszloppal.

Múlt hét pénteken azonban az utah-i oszlop eltűnt. Egy szemtanú szerint négy férfi feldarabolta és elvitte. Tegnap pedig eltűnt a romániai Karácsonkó városa mellett lévő, hasonlóan rejtélyes fémoszlop is. A román hírportálok arról számoltak be, hogy csak egy kisebb lyuk maradt az oszlop helyén.

Az újabb rejtélyre nem kellett azonban sokat várni, hiszen néhány órával ezelőtt Kaliforniából jelentették, hogy megjelent a harmadik oszlop. Az oszlop egy kaliforniai kisváros közelében bukkant fel, a Pine hegyen. Azonnal több tucat turista indult el azért, hogy a furcsa építménnyel fotózkodjon. A helyi hírportál szerint az oszlopnak három oldala van, feltételezhetően rozsdamentes acélból készült és nagyjából 50 cm széles lehet. A tárgy oldalsó paneleit szegecsekkel és hegesztéssel rögzítették. Az oszlop tetején nem voltak hegesztésre utaló nyomok, így azt feltételezik a hatóságok, hogy belülről üreges lehet. A  utah-i építménnyel ellentétben ez nincs a földbe ásva, egy határozott mozdulattal fel lehet dönteni.

Azt még nem tudni, hogy a három fémoszlopnak van-e köze gymáshoz, azt sem hogy ki tehette oda őket, de a kivitelezésük alapján sejthető, hogy nem földönkívüli civilizáció művei.

További érdekes cikkeink:

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian