Elon Musk: eladok mindent azért, hogy egy várost építsek a Marson

2020.12.08.
Olvasási idő: 1 perc

A különc milliárdos, Elon Musk, a Tesla és a SpaceX atyja őrültnek tűnő kijelentéseivel szokta sokkolni a nagyérdeműt. Most sem tett kivételt, hiszen az olasz Repubblica-nak adott interjújába arról beszélt, hogy mindenét eladja azért, hogy a Marson építhessen egy várost. Más szájából döbbenten hallgatnánk a furcsa ötletet, de Musk kijelentésén már meg sem lepődünk.

Eladtam az otthonomat Los Angelesben. Két hónapja. Most egy kínaié. És most eladjuk a többi házamat is. Valójában a cég részvényein kívül szinte semmim nem lesz. Igazából csak akkor van szükségem a házra, amikor a gyerekeim velem vannak. Ebben az esetben maximum bérlek egyet. Csak a Tesla és a SpaceX részvényeit szeretném megtartani. Ha a cégek csődbe mennek,  akkor személy szerint én is. Fontosnak tartom azt, hogy az emberiség űr-civilizált legyen, vagyis egy több bolygón élő fajjá változzon. Hatalmas erőforrásokra lesz szükség a Marson történő építkezéshez. Szeretnék minél többel hozzájárulni. Ez életem célja és szeretném, ha egyértelmű lenne, hogy igenis komolyan gondolom.”

Musk ennél kicsit reálisabb célja egyébként az, hogy a fenntartható fejlődést segítse elő. A Földön nagyjából kétmillárd autó és teherautó van, amelyek nagy része még fosszilis üzemanyagot használ. A Tesla vezére ezen szeretne változtatni és évente a globális flotta 1%-át elektromos járművel pótolni. Ez azt jelenti, hogy minden évben nagyjából 20 millió új elektromos autót helyeztetne a forgalomba.

További kapcsolódó cikkeink:

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

AI energiaéhség

A kvantum a megoldás az AI energiazabálására?

A mesterséges intelligencia úgy falja az áramot, mintha soha nem lenne holnap. Egy-egy nagy nyelvi modell betanítása annyi energiát igényelhet, mint több száz háztartás éves fogyasztása. A kutatók éppen ezért nemcsak gyorsabb,

Európa legnagyobb hadseregei 2025-ben

Az európai katonai erőviszonyok az elmúlt években látványosan átrendeződtek. Az orosz–ukrán háború, a biztonsági fenyegetések és a geopolitikai feszültségek hatására a legtöbb állam növeli katonai költségvetését. Ugyanakkor a gazdasági nehézségek és a
Mezőgazdaság

Rekordévet zárhat a mezőgazdaság 2025-ben

A szakértők azt jósolják, hogy idén több haszonnövény termése is olyan szintet ér el, amilyenre még nem volt példa. Gyakran mondják, hogy az éghajlatváltozás miatt a globális élelmiszertermelés egyre nagyobb akadályokkal szembesül.

Mielőtt továbblépnél