Az Egyesült Államokban egy ápolónő elájult a COVID-oltás után

2020.12.18.
Olvasási idő: 2 perc

Szerencsétlenül végződött a COVID-oltás iránti bizalmat erősítő kampány az Egyesült Államokban. A tennessee-i kórház egyik ápolónője elájult a kamerák előtt, miután megkapta a Pfizer koronavírus elleni vakcináját. 

A chattanoogai CHI Memory Hospital egyik nővére, Tiffany Dover csütörtökön az elsők között kapta meg a koronavírus elleni védőoltást. Az első oltás beadása után a kamerák előtt arról beszélt, hogy már nagyon várta a kollégákkal ezt a napot. Néhány perccel később azonban Dover rosszullétre panaszkodott. Azt mondta, hogy nagyon szédül és pár pillanat múlva élő adásban elájult. Szerencsére több orvos is jelen volt, így azonnal a segítségére siettek a szerencsétlenül járt ápolónőnek, aki magához tért. Később azt nyilatkozta, hogy már korábban is előfordult nála hasonló reakció.

„Kicsit dezorientáltnak éreztem magam, de most jól vagyok, és elmúlt a fájdalom a karomban” – jelentette ki.

A CHI Memorial egészségügyi dolgozói szerint a nővér ájulása nem volt összefüggésben a Pfizer és a német BioNTech cég által kifejlesztett oltóanyaggal. A kórház orvosigazgatója, Dr. Jesse Tucker úgy fogalmazott: „Ez egy olyan reakció, amely bármely vakcina esetében előfordulhat.”

Az allergiásoknak nem ajánlott

Az egész világ szeme most a villámsebességgel fejlesztett vakcinára szegeződik, hiszen mindenki abban bízik, hogy egy hatékony oltással végre visszakaphatják az emberek a normális életüket. Az országok kormányai serényen dolgoznak azon, hogy megerősítsék a bizalmat az új vakcina iránt, a chattanoogai incidens azonban sokakat elbizonytalaníthat. Az Egyesült Államokban nem ez az első, nyilvános oltással kapcsolatos eset, amely rengeteg emberben kétségeket ébreszt. Kedden a texasi El Paso-i kórházban is élőben közvetítették a dolgozók beoltását az új Pfizer vakcinával. Az interneten azonban többen azt írták, hogy az egyik kórházi dolgozót egyértelműen nem oltották be, hiszen üres volt az oltást végző nővér kezében a fecskendő. A kórház azt állította, hogy a személyzet tagjai megkapták a vakcinát, az üres fecskendőre magyarázatot viszont nem adott.

A Pfizer-BioNTech vakcinát az Egyesült Államok mellett már az Egyesült Királyságban, Kanadában, Bahreinben, Szaúd-Arábiában és Mexikóban is engedélyezték, habár néhány szabályozó figyelmeztetett a lehetséges allergiás reakciókra. Nem sokkal az Egyesült Királyságban történő engedélyezése után a brit szabályozó hatóság azt javasolta, hogy a „jelentős allergiás reakcióval küzdő emberek” kerüljék a Pfizer oltását. Az USA-ban tegnap két alaszkai egészségügyi dolgozó tapasztalt súlyos mellékhatásokat, bár továbbra sem világos, hogy a reakciók milyen összefüggésben állnak a vakcinával.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra