Pozitív lett egy ápoló tesztje a Pfizer oltása után 8 nappal

2020.12.30.
Olvasási idő: 2 perc

Lehet, hogy korai volt az öröm a koronavírus-vakcinával kapcsolatban? Egy kaliforniai ápoló COVID-tesztje pozitív lett, pedig december 18-án megkapta a Pfizer oltását.

Matthew W. a kaliforniai San Diego-ban dolgozik egy kórház sürgősségi osztályának ápolójaként. December 18-án megkapta a Pfizer oltását, a történelmi pillanatról még egy fotót is készített, amit feltett az Instagramra. A kép mellé viccelődve azt írta, hogy majd jelentkezik, ha már elkezd nőni a harmadik karja.

A férfi jól érezte magát az oltás után, karácsonykor azonban rosszul lett, miután több órát húzott le két helyi kórház COVID-osztályán. Az ABC 10 News-nak azt nyilatkozta az ápoló, hogy először rázta a hideg, majd fáradtnak érezte magát és izomfájdalmakra panaszkodott.

December 26-án kórházba ment, hogy megvizsgálják, ekkor viszont ledöbbent, hiszen a COVID-19 tesztje pozitív eredményt mutatott. Az esetet vizsgáló egészségügyi szakértők szerint ez ugyan váratlanul jött, de nem meglepő. Dr. Christian Ramers, a San Diego-i Családegészségügyi Központ fertőző betegségekkel foglalkozó szakorvosa azt nyilatkozta a tévécsatornának, hogy „ez egyáltalán nem váratlan. Ha a számokat megvizsgáljuk, akkor pontosan erre számíthatunk.” Ramers szerint Matthew esetére a magyarázat az lehet, hogy a férfi már az oltás beadása előtt megfertőződött. Ha netán mégis az oltás után kapta el a koronavírust, az sem nagy probléma, hiszen az egészségügyi szakemberek is tisztában vannak vele, hogy az első vakcina után még nem alakul ki a megfelelő védelem.

Az oltás klinikai vizsgálataiból tudjuk, hogy körülbelül 10–14 nap kell ahhoz, hogy az oltóanyag elkezdje kifejteni a hatását” – tette hozzá Ramers. A San Diego-i orvos azt is elmondta, hogy tudomása van más esetekről is, amikor az egészségügyi dolgozók az oltás beadásának időpontjában fertőződtek meg. „Úgy gondoljuk, hogy ez az első adag nagyjából 50%-ban hatékony, ezért van szükség a második adagra, amivel már 95%-os a hatékonyság.”

Az ápoló azóta már jobban érzi magát.

Az Egyesült Államok célja az, hogy a lakosság nagy részét még 2021 első felében beoltsa. A vakcina program azonban rendkívül lassan halad. Ha a jelenlegi ütemen nem változtatnak sürgősen, akkor közel 10 évig tart a lakosság 80%-ának a beoltása.

A Betegségmegelőzési Központ (CDC) által közzétett adatok azt mutatják, hogy hétfőig csak 2,1 millió amerikai kapta meg az első adagot a hónap elején leszállított 11,4 millió vakcinából. Az NBC News keddi elemzése szerint legalább 3 millió embert kellene naponta beoltani ahhoz, hogy az amerikai kormány által megálmodott számokat el tudják érni, azaz júniusig legalább 260 millió embernek kellene megkapnia a vakcinát.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian