Elon Musk: „Kína felelősségteljesebb, mint az Egyesült Államok”

2021.01.06.
Olvasási idő: 2 perc

Órákkal azelőtt, hogy Jack Ma-t, az Alibaba e-kereskedelmi óriás alapítóját eltűntnek nyilvánították, a kínai állam erőforrásaira támaszkodó, jól ismert üzletember egy interjúban azt nyilatkozta, hogy Kína „felelősségteljesebb”, mint az Egyesült Államok. Ez az üzeletember pedig nem más, mint a világ egyik leggazdagabb embere, a Tesla alapítója, Elon Musk.

Musk tavaly augusztusban a kínai népet dicsérte, amely rendkívül nagy vihart kavart a médiában, és a napokban az Express UK-nek adott interjúja csak olaj volt a tűzre. Véleménye szerint Kína kormánya rendkívül sok figyelmet fordított az emberek szükségleteire és boldogságára annak érdekében, hogy „jobban teljesítsenek”, mint az Egyesült Államok. Musk továbbá megerősítette, hogy a kínai kormánytisztviselőkkel való munkája során csak pozitív tapasztalatokat szerzett.

A kínai kormánytisztviselők mindig nagyon körültekintően reagálnak egy-egy felvetésemre. És bár ironikusnak tűnhet, hiába van egyfajta egypártrendszer, valójában nagyon sokat törődnek az emberek jólétével. Talán még érzékenyebbek a közvéleményre, mint ahogy azt az Egyesült Államokban tapasztalhatjuk.”

Ugyan Kínában is léteznek hivatalosan az emberi jogok, gyakorlatban ezeknek semmilyen jelentősége nincs. Kína azon az állásponton van, hogy az emberi jogok a gazdasági fejlettség után biztosíthatóak csak, mivel először az emberek alapszükségleteinek a kielégítése a feladat. Ennek ellenére, Musk véleménye szerint Kína nagyszerű, a kínai energia pedig rendkívül kimagasló. Az emberek többsége okos és szorgalmas. Az Egyesült Államokkal ellentétben, ahol egyre több az önelégültség és az arrogancia – különösen Bay Area, Los Angeles és New York környékén -, a kínai emberek egyáltalán nem nagyképűek, és nem is gőgösek.

Mi történt az Egyesült Államokkal?

Elon Musk a kínaiak mellett szóló nyilatkozatában az Egyesült Államokat vesztes csapatnak nevezte, és szerinte „ha túl sokszor nyerünk, elszaladhat velünk a ló. Pontosan ez történt New Yorkkal és Kaliforniával, melyek már túl régóta nyerő helyzetben vannak. Tehát, akárcsak egy profi sportcsapat, mely sok világbajnokságot megnyert, elbízza magát és elkezd veszíteni.”

Míg New York és Kalifornia önkormányzata a Tesla vállalkozást hatalmas, több milliárd dolláros adókedvezménnyel támogatta, addig a kínai kormány két évvel ezelőtt 1,6 milliárd dolláros kedvezményes hitellel segítette a Teslát. Ezt követően, az autógyártás gyorsan beindult Sanghajban is. Elon Musk kínai kormány iránti elkötelezettsége azonban felkeltette az érdeklődést a szkeptikusok körében is, akik most azt a kérdést teszik fel maguknak: Vajon Kína lesz a világ vezető elektromos autó országa?

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél