Egy epidemiológus szerint az influenzásokat is covidosoknak tekintik

2021.01.08.
Olvasási idő: 1 perc

Dr. Knut Wittkowski, az Egyesült Államok egyik elismert epidemiológusa szerint az influenzás esetek hatalmas csökkenése annak tudható be, hogy sok fertőzöttet hamisan a covidos esetek közzé sorolják. 

Dr. Knut Wittkowski, a Rockefeller Egyetem korábbi biostatisztikai, epidemiológiai és kutatási vezetője arra figyelmeztetett, hogy „az influenzát COVID-19-re keresztelték át.”

A CDC (Centers for Disease Control and Prevention) adatai szerint a összesített pozitív influenza tesztek aránya szeptember végétől december 19-ig csupán 0,2% volt, szemben az egy évvel korábbi 8,7%-kal. Ezen a héten egy évvel ezelőtt a pozitívak aránya 22% volt, most viszont csak 0,1%. Wittkowski szerint ez azért van, mert sok influenzás beteget helytelenül koronavírussal fertőzöttnek tituláltak.

„A feltételezett COVID-19 kategóriába meglehetősen sok influenzás eset tartozhat, akiknek COVID-19 tünetei vannak – amik egyébként az influenza tüneteivel összetéveszthetőek – de nem tesztelték őket a SARS RNS szempontjából” – mondta Wittkowski egy vele készített interjúban.

Majd hozzátette: „Ezeknek a betegeknek akár SARS RNS is lehet az orrukban, miközben valójában influenzával fertőzöttek. Ebben az esetben az influenzát megerősített COVID-19-nek nézik.”

Abban az időszakban nőtt a covidos esetek száma, amikor az influenzás esetek száma szokott.

Wittkowski kétségbe vonja azt is, hogy a maszkok és a távolságtartás csökkentette volna le az influenzás esetek számát, mint azt sokan állítják. Véleménye szerint az influenza és a COVID-19 sokban hasonlítanak egymásra, ezért ha ennyire lecsökkent az influenzás esetek száma, a koronavírusos eseteknek is csökkenie kellett volna. Semmi bizonyíték nem támasztja alá azt az állítást, miszerint a maszkok megállítják az influenzát, miközben nem képesek megállítani a COVID-ot. Ehelyett egyre több fertőzöttről számolnak be a világ szinte minden országából. Sok országban, mint például Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban hónapok óta kötelező a maszkviselés nemcsak zárt, hanem szabadtéren is, mégis drámaian emelkedik a covidos esetek száma a maszk viselésétől függetlenül.

További érdekes cikkeink:

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél