Trump háborúja Kínával jócskán megnövelte a munkanélküliséget

2021.01.18.
Olvasási idő: 2 perc

Donald Trump egykori amerikai elnök Kínával folytatott kereskedelmi háborúja csaknem 245 ezer amerikai állampolgár munkahelyének elvesztésével járt. Ha pedig továbbra sem javul a helyet, 2025-re további 145 ezer ember veszítheti el munkahelyét. 

Az Egyesült Államok és Kína közötti feszültség egészen a 2008-as évig nyúlik vissza, amikoris kirobbant a felek közti kereskedelmi háború. A koronavírus megjelenése pedig csak olaj volt a tűzre: Donald Trump egykori amerikai elnök Kínát tette felelőssé a világjárvány elterjedése miatt.
Az USCBC, a Kínában üzleti tevékenységet folytató amerikai nagyvállalatokat képviselő csapat által nemrégiben nyilvánosságra hozott felmérés egy „eszkalációs forgatókönyvet” tár elénk. A forgatókönyv szerint a világ két legnagyobb gazdasága között folyó harcok 1,6 billió dollárral csökkenthetik az USA GDP-jét a következő öt évben. Ez pedig rendkívül elszomorító következményekkel járhat: 2022-re 732 ezerrel, 2025-re pedig további 320 ezerrel kevesebb munkahely állna az amerikai állampolgárok rendelkezésére.

A felmérés néhány nappal Joe Biden megválasztott elnök hivatalba lépése előtt került nyilvánosságra. Az új elnök tervei között szerepel az amerikai kereskedelempolitika alapos kielemzése, beleértve a demokratikus szövetségekkel folytatott konzultációkat a Trump által kiszabott amerikai vámokról. Biden elmondása szerint, nem tervez azonnali változásokat hozni Trump tarifáiban. Az azonban biztos, hogy szövetségeivel együttműködve nyomást fog gyakorolni Kínára annak érdekében, hogy kereskedelmi magatartását megváltoztassa.

„Más megoldásra van szükség a Kínával fenálló viszályok kezelésére…”

Craig Allen, az USCBC elnöke – aki mindvégig támogatta Trump Kína kereskedelmi és technológiatranszfer politikájának megváltoztatására tett kísérleteit – szerint fontos volt, hogy a csapat nyilvánosságra hozza az Egyesült Államok és Kína közötti politikai döntések következményeit.

A tarifák esetében rendkívül fontos, hogy megértsük a döntéseink teljes gazdasági költségét” – nyilatkozott Allen.

A felmérések szerint az Egyesült Államok Kínába irányuló exportja 1,2 millió, Kína multinacionális vállalatai pedig 197 ezer amerikai állampolgár számára biztosítanak munkalehetőséget. Továbbá, az amerikai vállalatok 2019-ben 105 milliárd dollárral járultak hozzá Kína gazdaságához.

Kína a globális növekedés körülbelül egyharmadához fog hozzájárulni a következő évtizedben. Ennek következtében a kereskedelmi kapcsolat fenntartása egyre fontosabbá kell hogy váljon az amerikai vállalkozások globális sikerei szempontjából” – áll a nyilvánosságra hozott felmérésben.

Allen pedig továbbra is abban reménykedik, hogy Biden a jövőben fellép a tarifák ügyében:

Ha nem találunk más megoldást az önpusztító vámintézkedések helyett a Kínával fennálló viszályok kezelésére, az amerikai munkavállalók életkörülményeinek súlyosbításába fog kerülni.” – mondta Allen.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél