Kihalásra vannak ítélve a benzines autók – állítja a Renault vezérigazgatója

2021.01.30.
Olvasási idő: 2 perc

A hagyományos belső égésű motorral rendelkező autók hamarosan eltűnnek az utakról az euro 7-es szabvány miatt, jelentette ki a Renault csoport jelenlegi vezérigazgatója, Luca De Meo. Többen aggódnak, hiszen nincs még megfelelő infrastruktúra az elektromos autók tömeges töltéséhez, az unió viszont olyan elvárásokat támaszt az autógyártókkal szemben, amit fizikailag lehetetlen teljesíteni. Az Európai Bizottság által kitalált normáknak csak az elektromos, illetve a plug-in hibrid autók tudnának megfelelni.

Egyre több autóipari szakember szólal fel az Európai Unió, új Euro 7-es szabályozásával kapcsolatban, amely a tervek szerint 2026-ban lépne életbe. Az új normáknak megfelelően feltételezhetően 30 mg/km nitrogén-oxid (NOx) lenne az új határérték az újonnan gyártott gépkocsik esetében, az európai autógyártók szerint azonban ez leküzdhetetlen akadályt jelent a benzin és a dízel autók számára. Ezt csak az elektromos és a plug-in hibridek tudnák csak teljesíteni, ami azt jelentené, hogy a belső égésű motorokkal felszerelt gépkocsik, de még az úgynevezett mild-hibridek is teljesen eltűnnének a piacról.

A Renault csoport vezérigazgatója szerint 10 éven belül nem lesz hagyományos autó az utakon

A francia autógyár feje, Luca De Meo úgy véli, hogy a jelenlegi benzin- és dízelüzemű autók tíz éven belül eltűnnek. Véleménye szerint csűrhetjük-csavarhatjuk a dolgokat, de ha az  Euro 7-es szabályozás bevezetésre kerül akkor a benzines autóknak befellegzett. „Mindig a szabályok határozzák meg a játékot.”

Az olyan nagyvállalatok jövője, mint a Renault-é is, valójában most kerül meghatározásra. Ha tudják a lépést tartani az új normával, akkor megmenekülhetnek, ha lemaradnak, az autógyár bezárhatja kapuit. De Meo ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, „egyre inkább az elektromosság felé kell elindulnunk. Mi inkább az E-Tech hibrid technológia iránt érdeklődünk, ezért a Nissan-nal szövetségben megosztjuk egymással tapasztalatainkat a kutatás-fejlesztés, illetve az akkumulátor-technológia terén is.” Majd hozzátette: „A Renault-nak világos elképzelései vannak a jövőre nézve, elvégre is van már elektromos és plug-in hibrid autónk is, ugyanakkor nagy kihívást jelent a Dacia termékvonal. A csoport már várja a Dacia Spring Electric bemutatását, amelynek az európai piac legolcsóbb elektromos autójának kellene lennie.”

Az ár kulcsfontosságú

Az ár kulcsfontosságú mind az autógyárak, mind pedig a vásárlók számára. Az Automotive News Europe hírportálnak a Volkswagen egyik mérnöke azt nyilatkozta, hogy „ha ezek az Euro 7-es új normák életbe lépnek, a vállalat már nem tud egy Polo-hoz hasonló kompakt autót 15 000 eurós áron értékesíteni.”

A Volkswagen nemrég dobta piacra a Polo-hoz hasonló ID.3 néven elektromos kisautóját, amely közel 40 ezer euróba kerül. Azért a különbség jelentősnek mondható. A Volkswagen mérnöke szerint már az jelentős többletköltséget jelent, hogy a fokozatos gyorsulás biztosításához ezekbe az autókba kézi sebességváltó helyett, automata váltó kell, nem beszélve az akkumulátorokról, melyek az autó gyártási költségének nagy részét teszik ki. Összehasonlításként, Magyarországon egy benzines Polo a hivatalos weboldal szerint 5 980 980 Ft-tól, míg a már említett ID. 3 14 188 440 Ft-tól érhető el.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél