Kínai luxus elektromos sportautó készül hamarosan Olaszországban

2021.02.05.
Olvasási idő: 2 perc

Az olaszországi Emilia Romagna tartomány, mely olyan világhírű autó-és motorgyárak fellegvára, mint a Lamborghini, a Ferrari, a Ducati vagy a Maserati, hamarosan újabb márkának ad otthont.

A Faw, az egyik legnagyobb kínai gyártó és az amerikai Silk Ev vállalat egy új, elektromos sportautó gyárat fog a Motor Valley-nek is becézett olasz régióba költöztetni.

A kínai és az amerikai vállalat együttműködésével egy 1 milliárd eurós beruházás érkezik Itáliába, mely projektből a jövő csúcskategóriás, teljesen elektromos és plug-in hibrid autói fognak születni. A kínaiak, az amerikaiak és az olaszok az üzleti megállapodásról szóló szerződést néhány nappal ezelőtt Bolognában írták alá. Ha minden a két vállalat tervei szerint halad, akkor az első futurisztikus elektromos autó 2023-ban hagyhatja el a gyárat.

Az autó tervezésére Walter De Silva világhírű tervezőt kérték fel, aki az egész formatervező és design csapat vezetője lesz. A gépkocsi márka nevéről döntés még nem született, egyedül az biztos, hogy S sorozatnak (S3, S5, S9) nevezik majd és Kínában a Hongqi márkához fog kapcsolódni.

Elegancia és gyorsaság jellemzi majd az új autót

Arról még pontos információk nincsenek, hogy a gyár a tartomány pontosan melyik városában fog felépülni, azt viszont már tudni lehet, hogy az aerodinamika és a tervezés Parmában lesz, ahol a Forma 1-es autók számos része is készül. De Silva ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta: „Nagyon örülök, hogy életet adhatok az S sorozat tervezésének, az S9 megvalósításának utolsó szakaszában vagyunk, amelynek alapelemeit a szépség és az elegancia képviseli. Ennek a közös vállalkozásnak köszönhetően Olaszország és Kína az autóipari innováció élmezőnyébe kerül.”

„Referenciaponttá akarunk válni az elektromos és plug-in sportautók szegmensében” – magyarázta Xu Liuping, a Faw vállalattól.

A világ leghíresebb márkáinak gyökerei Emilia Romagna tartományból indulnak ki, hiszen ez az olasz térség ad otthont a Lamborghini-nek, a Ducati-ank, a Ferrari-nak, a Magneti Marelli-nek, a Maserati-nak, a Pagani-nak és a Toro Rosso-nak.

Jonathan Krane, a Silk EV elnöke elmondta: „Megtiszteltetés számunkra az, hogy a FAW partnerei lehetünk, amely a kínai autóipar éllovasa. Ez a stratégiai partnerség az olasz és a kínai autóipar kiválóságai között lehetővé teszi az „S” sorozat születését az ultra-luxus, a sport és az elektromos autó szegmenseinek egyedülálló kombinációjaként, amelyek a világpiac leggyorsabban növekvő szegmensei. Járműveink képesek lesznek ötvözni az izgalmas, fenntartható és exkluzív vezetési élményt az élvonalbeli technológiák alkalmazásával, kihasználva a kiváló partnerek és beszállítók globális ökoszisztémáját. A FAW Group és a Silk EV együttműködésével az „S” sorozat a luxus és a fenntartható mobilitás új korszakának előfutára lesz.”

További érdekes cikkeink:

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél