Nem minden arany, ami fénylik: kriptovalutákkal próbálták átverni a k-poppereket

2021.02.21.
Olvasási idő: 3 perc

A kedvenc k-pop együttesed hirtelen kriptofan lett? Nos, nem minden arany, ami fénylik és jobb, ha óvatos vagy, mert egy röpke pillanat alatt egy globális átverés áldozatává válhatsz.

A kriptovaluták szinte már a mindennapjaink részévé váltak, mellyel aztán néhány csaló szemrebbenés nélkül vissza is él. Ha pedig nem vagyunk elég óvatosak megeshet, hogy kihasználják tudatlanságunkat és jóhiszeműségünket. A kriptókon alapuló átverésekről sajnos szinte minden héten szót kell ejtenünk, hiszen könnyen  áldozatok lehetünk. A Twitter már a csalók játszóterévé vált, akik most az úgynevezett „k-poppereket” célozták meg, mint potenciális áldozatokat.

A k-pop egy dél-koreai pop műfaj, mely rendkívül nagy népszerűségnek örvend már nemcsak Ázsiában, hanem a világ szinte minden táján. Mint tudjuk minden, ami menő és éppen aktuális, előbb-utóbb a feketepiacra kerül (lásd: koronavírus vakcina) – és ha mondhatjuk, a Twitter is lassacskán ilyesfajta piacként funkcionál. Legalábbis néhány csaló szerint, akik az Economic Times jelentése alapján több ezer Twitter fiókot vásároltak fel, és úgynevezett botneteket hoztak létre. Mindez pedig csak azért, hogy a BTS k-pop együttes rajongóit meggyőzzék, kövessenek be néhány fiókot, adják meg adataikat, és cserébe akár 250 dollárt is nyerhetnek. Ez persze elég kecsegtetőnek hangzik. Kár, hogy nem igaz.

A csalók egészen alapos munkát végeztek

A történet ott kezdődik, hogy egy hölgy arról tweetelt, hogy fiókja – akarata nélkül – hirtelen számos kriptovaluta tartalmú fiókot követett be. Figyelembe véve, hogy a felhasználó fiókját nem törték fel és nem is hekkelték meg, az egész annak tudható be, hogy a csalók valószínűleg felvásároltak néhány fiókot, melyeken keresztül hirdették nyereményjátékaikat. Céljaik elérése érdekében mindemellett pedig néhány igazi BTS rajongói felhasználói profilt is bevontak. Az egyik ilyen fiók később beismerte, hogy jutalmat kapott ezen „nyeremények” népszerűsítéséért, és elnézést kért a közösség tagjaitól. Nos, nem hinnénk, hogy ezt olyan könnyen el lehetne nézni.

Szó mi szó az biztos, a csalók rendkívül alapos munkát végeztek, és egyes esetekben sikerült becsapniuk a Twitter algoritmusát is. Tovább, a felvásárolt és az úgynevezett „botnet” fiókok elkezdték követni egymást, majd retweetelték egymás megosztott tartalmait, és blokkoltak mindenkit, aki negatív kritikával merte őket bombázni. A „kövesd be, retweetelj, és nyersz” alapon működő átverések pedig már eléggé elterjedtek az interneten. Ramani Ramachandran, a szingapúri székhelyű ZPX blokklánc vállalat vezérigazgatója szerint pedig ez annak tudható be, hogy az ilyesfajta csalások eléggé nyereségesek lehetnek, hisz „minden retweet 0,01% -os plusz hozamot hozhat.”

A megoldás: a józan paraszt ész

A Twitter már gondoskodott a csalókról, és letiltotta a felhasznált fiókokat. Aki pedig nem követte az eseményeket, bizony csalódottan láthatta, hogy néhány kedvelt fiókját hirtelen felfüggesztették.

Ugyan a mostani akciót még idejében meg tudta állítani a Twitter, nem árt újra tervezni és betonbiztossá tennie belső rendszerét. Azt viszont el kell ismernünk, nem mindent foghatunk a közösségi weboldalak biztonsági rendszerére, hiszen az ilyesfajta átverések pontosan a kevésbé körültekintő felhasználókat érintik. Mindezidáig pontos adatok nincsenek a legutóbbi csalás lehetséges áldozatainak számáról. A jó hír azonban, hogy mivel az átverésen alapuló tweetek már törlésre kerültek úgy tűnik, a BTS rajongók megnyerték a csatát. A rajongók és a Twitter hívei egy pillanatra fellélegezhetnek, azonban továbbra sem árt következetesen gondolkodni, hiszen az ilyesfajta csalások már szinte mindennaposak. Nem árt felismerni továbbá a tényt, hogy az internet valóban a barátunk, viszont pillanatok alatt ősellenségünkké válhat.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél