Kávé helyett kokain: így próbálnak túlélni a latin-amerikai gazdák

2021.03.05.
Olvasási idő: 3 perc

A kávé világpiaci árának zuhanása arra kényszerítette a perui gazdákat, hogy kokalevelet, a kokain előállítására felhasznált alapanyagot kezdjenek el termeszteni. Ezzel a lépésükkel jócskán megnövelték a kokalevél-termelést, melyből aztán évente akár 500 tonna kokain is előállítható. A biznisz pedig elég bíztatónak minősülhet az ebben utazók számára, hiszen ekkora mennyiségű kokain értékesítése az Egyesült Államok éves bevételének a háromszorosát tenné ki.

A koronavírus okozta kijárási tilalmak és a kereskedelmi útvonalak lezárása a kábítószer-kereskedelemnek is keresztbe tett. A kokalevél ára a felére zuhant és ugyan lassacskán próbálja összeszedni magát, a 2020-as évet az előző évekhez képest 23 százalékos veszteséggel zárta. Ez azonban egyáltalán nem ringatta meg a perui gazdálkodók kokalevélbe vetett bizalmát, hiszen a kereslet állandó.

A perui kokainkereskedelem megismerésére összpontosító kutatás során számos kokalevéltermelő régióban élő gazdával készítettek interjút arról, hogyan termesztik és forgalmazzák a növényeiket. Elmondásuk szerint évekkel ezelőtt még nagy slágernek számított a kávé, melynek ára rendkívül magas volt: egy kilogramm kávé 2,70 dollár (kb. 800 forint) körül mozgott. Aztán hirtelen a kávélevél rozsda megtámadta és elpusztította a gazdák ültetvényeit, a kávé ára pedig 0,60 dollárra (kb. 200 forint) zuhant. Így aztán valóban nem volt más lehetőség, az életben maradásért a gazdáknak új alternatívát kellett találniuk.

Közel sem egyszerű…

Ne gondoljuk, hogy a kávétermesztés a legegyszerűbb munka, hiszen megköveteli, hogy a gazdák egész évben meredek hegyoldalakon gondozzák a növényeket. Évente egyszer rengeteg munkást kell szerződtetni a szüretelésre, aztán jöhet a növények hámozása és a szárítás. A kereskedők évről évre egyre több és jobb minőségű biokávét követelnek, amely aztán alaposan megnöveli a gazdálkodók költségeit. A kávétermesztés tehát jóval több energiát és pénzt emészt fel, mint amennyi nyereséget hoz.

Tegyük fel, hogy a kávé ára kilogrammként 5 dollár (1500 forint). Ez mindössze arra elég, hogy a gazdák kifizessék a munkásaikat, számukra azonban egy cent nyereség sem marad. – állította Marianne Zavala, a helyi gazdák szakszervezetének vezetője – A kávé értékesítésével tulajdonképpen már csak adósság halmozódik fel, ezért tavaly sokan már nem is szüreteltek.

A kávé mellett az országban számos növény eladási ára annyira alacsony, hogy egyáltalán nem éri meg termeszteni. Egy helyi lakos elmondta, hogy „hiteleket vett fel a banktól egy hektár banán ültetésére. Amikor pedig azok eladásra készen álltak, áruk 0,40 dollárra csökkent, így aztán újabb adósságba verték magukat.”

A kokalevél, mint takarékszámla

Peruban rendkívül nagy a szegénység, a házak deszkákból épülnek, sokan nem jutnak sem áramhoz, sem szennyvízelvezetéshez, és még tiszta vízhez sem. Az alultápláltság és a vérszegénység mindennapos probléma, különösen a gyermekek körében. A kokalevelek tehát mentőmellényként szolgálnak a gazdáknak, mivel termesztésük jelentős előnyökkel jár, és három-négy hónapos szüretciklusa rendszeres jövedelmet biztosít a családoknak. 25 kilogramm kokalevél értéke ugyanis 30-70 dollár (10-20 ezer forint) között mozog, míg ugyanennyi kávé átlagosan 37 dollárt ér, évente pedig csak egyszeri alkalommal hoz bevételt. Ami pedig a legjobb: kokalevélre mindig van igény.

Amikor a kávérozsda elpusztította a gazdák növényeit, a kokalevél termesztők továbbra is vígan élhették életüket. A többieknek azonban el kellet hagyniuk földjeiket. A kokalevél tehát olyan, mint egy kis takarékszámla” – nyilatkozta Zavala.

A kokalevélnek gazdag társadalmi, kulturális és gyógyászati jelentősége van az őslakos andoki kultúrában. Az 1970-es évek óta azonban nagyrészt már a kokain készítése miatt termesztik. 2017-ben például a Peruban kitermelt 117 292 tonna szárított kokalevélből 106 401 tonnát kábítószer-kereskedelemre fordították. Mindezek ellenére, a gazdák egyáltalán nem hátrálnak meg a kokalevél termesztésétől. Zavala elmondása szerint ugyanis „kokalevél ültetéssel senki sem követ el bűnt – az követ el bűnt, aki kokaint készít vagy vásárol.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian