Ukrán műhold kerülhet az űrbe a SpaceX-nek köszönhetően

2021.03.06.
Olvasási idő: 1 perc

Ukrajna Elon Musk cégét bízta meg a legújabb Sich 2-1 műholdjának alacsony földi pályára állításával.

Az ukrán Gazdasági Fejlesztési Bizottság egy éve vetette fel a szintén ukrán Juzsmash (Déli Gépgyár) űreszköz gyártó vállalat által fejlesztett Sich 2-1 műhold föld körüli pályára állítását, aminek fellövésére a decemberben indult tárgyalások eredményeképp a SpaceX céggel kötöttek megállapodást. A Sich 2-1 földmegfigyelő műhold feljuttatásához kezdetben 8-12 millió dollárra számított az ukrán gazdasági minisztérium, ám kiderült, ennél jóval kevesebbre lesz szükség.

1 millió dollárért viszi fel a SpaceX Ukrajna Sich 2-1 műholdját

A képviselő szerint ez egy rendkívül gáláns ár Ukrajna számára, nyolcszor alacsonyabb, mint amire a kezdetektől fogva számítottak.

“Annak ellenére, hogy akadályokkal, szkepticizmussal néztünk szembe, és első pillantásra lehetetlennek tűnő feladat volt egy olyan nagyszabású projekt megvalósítása, mint egy műhold elindítása, ma rendkívül boldogan és büszkén jelentem be, hogy messzire sikerült eljutnunk az ügyben, valójában néhány lépésre tartunk a megvalósítástól”osztotta meg a hírt Dmytro Natalukha a saját FB oldalán.

A műhold elindításához az országnak elő kell készítenie az előleg kifizetéséről szóló iratokat és maradt néhány technikai kérdés, amit meg kell oldaniuk. Ha az illetékes minisztérium mindent időben elvégez, a műhold még az évben, Ukrajna függetlenségének 30. évfordulóján pályára állhat.

A kilövést decemberre tervezik.

Kapcsolódó:

Legfrissebb hírek

hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél