Nőnapi ajándék a Firefoxtól: Minden „BITCH” már „BOSS”

2021.03.08.
Olvasási idő: 2 perc

A Mozilla Firefox legújabb fejlesztésével most a nőknek kedvez és a gyűlöletbeszédet próbálja visszaszorítani. Meglehet, nem mindenkinek lesz ínyére a frissítés, a fejlesztők azonban maximálisan biztosak benne, hogy ezzel egy jobb böngészési élményt nyújthatnak felhasználóik számára.

A Firefox nemrégiben a „Firefox B!Tch to Boss” kifejezéssel bombázta meg felhasználóit. Ez lényegében azt foglalja magába, hogy az interneten megjelent összes „BITCH” szót (melyet talán nem kell magyaráznunk) a „BOSS” szó fogja felváltani. Úgy tűnik tehát, a fejlesztők is felhúzták a kesztyűt és beálltak a feministák körébe. És míg a legtöbb böngésző a szoftverfejlesztéssel és az innovációval foglalkozik, a Mozilla másfajta meglepetésekkel próbál behódolni. Sokak szerint azonban ezzel a lépésével nem igazán fog sokra menni, és hamarosan búcsút mondhat a már meglévő felhasználói bázisának is.

A 2021-es böngészőháború

A böngészőháború már évek óta tart. Egykor még a Microsoft Internet Explorernek köszönhettük az internetes szörfözés lehetőségét, aztán megjelent a Firefox, majd a Google Chrome is – melynek elég komoly innovációs hatása volt a böngészőtechnológiára. Azóta a Brave böngésző aratja a babérokat, mely nemrégiben már megkezdte a saját keresőmotorja kiépítését is.

Az egymás fölé kerekedés tehát újra szikrát kapott, a Mozilla azonban most másfelől próbálja magához édesgetni a felhasználókat. A mai világban, ha böngészőt kell választanunk, az általa nyújtott biztonságot és a nyitottságot helyezzük előtérbe. Olyan böngészőt szeretnénk, mely technikailag fejlődik és aktívan próbálja javítani az esetleges felmerülő problémákat – nem pedig olyat, mely belefeledkezik a versengésbe. Sokan pedig úgy vélik, a Firefoxnál pontosan ez történik. A böngésző fejlesztői azonban elmondták, hogy a Mozilla fő célja, hogy hozzájáruljon az egyéni jogok megtartásához, valamint a nemek közti különbségek eltörléséhez az online térben. Ebből kiindulva vezetnék be a böngésző már említett legújabb funkcióját, mely a nők ellen irányuló gyűlöletbeszéd problémáját küzdené le. Ez pedig csöppet sem régimódi gondolkodás, hiszen napjainkban már elég érzékeny témává vált a nők egyenjogúságának biztosítása.

Az éremnek azonban, mint tudjuk, két oldala van. Számos kritikus úgy gondolja, a fejlesztéssel a nőket „idős, bajba jutott lányokként” kezelik, akiknek külső segítségre van szükségük ahhoz, hogy megbirkózzanak a világgal. Nos, így vagy úgy, a lehetőség adott. Mi pedig kíváncsian várjuk, merre fog billenni a mérleg.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra