A török rendőrség lekapcsolt egy kriptós átverésekben utazó kínai bűnbandát

2021.03.14.
Olvasási idő: 2 perc

A török rendőrség péntek éjjel lekapcsolt egy kriptós átverésekben utazó kínai bűnbandát. A feltehetően 18 kínai nemzetiségű vezetőből álló banda számos kamu call centert üzemeltetett és több, mint 100 embert tartott fogva azért, hogy nekik dolgozva verjenek át másokat.

A bűnbanda több, mint 100 embert dolgoztatott a telefonközpontokban

A török hatóságok elfogtak több kínai állampolgárt is, akik feltehetően közösen üzemeltettek számos kriptós átverésekben részt vevő call centert Isztambulban. Ehhez nem kevesebb, mint 9 villát béreltek a város különböző részein és kínai befektetőktől próbáltak meg kriptovaluta befektetési tanácsadás címén telefonon pénzt kicsalni.

A bűnbanda semmiképp sem nevezhető kispályásnak, értesülések szerint összesen 101 embert sikerült felvenniük a pénzügyi szektorban meghirdetett állásokra. Azonban csak a felvételt követően szembesültek azzal a gyanútlan alkalmazottak, hogy a valódi munka az, hogy befektetőktől kell pénzt kicsalniuk. De ekkor már késő volt számukra, mivel akaratuk ellenére is maradniuk kellett. A bűnbanda vezetői ugyanis elvették azoknak az alkalmazottaknak az útlevelét, akik turista vízummal léptek be az országba. Továbbá a dolgozóknak azt sem engedték meg, hogy a telefonközpontok épületét elhagyják. Egy török hírportál szerint az alkalmazottak többsége kínai állampolgár, de volt 4 kazah és 2 türkmén is a csapatban. A fizetést illetően pedig elég jól kerestek a call centerben dolgozók. Körülbelül 1000 dollárt kaptak havonta a kriptós átverésekért, ami a török és kínai minimálbért is többszörösen meghaladja.

Több, mint 200 ezer dollár értékű készpénzt foglaltak le a hatóságok

A török rendőrség azután szerzett tudomást a kriptós átverésekről, hogy két, korábban a bűnbanda által fogvatartott személy titokban felvette a kapcsolatot a kínai konzulátussal. A konzulátus pedig értesítette a török hatóságokat és beszámolt a call centerekben folyó illegális tevékenységről.

A rendőrségi akció során a hatóságok több, mint 200 ezer dollár értékű valutát foglaltak le készpénzben. Ezek többsége török líra volt. De emellett találtak még 64 asztali számítógépet, 48 laptopot, 712 mobilt, valamint számos személyi igazolványt, vezetői engedélyt, tartózkodási engedélyt, bankkártyát és SIM kártyát is.

Kapcsolódó:

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél