Németországban népszerűbb a Trabant a Teslánál – ki érti ezt?

2021.03.16.
Olvasási idő: 2 perc

Németországban reneszánszát éli a kelet-német autó, a Trabant. Akkora népszerűségnek örvend az ikonikus járgány, hogy tavaly több Trabantot helyeztek forgalomba, mint Teslát.

„Trabanton szállni élvezet, gyorsabban száll, mint a képzelet. Döcög és pöfög, hú de kafa, az orrod alá dörgölő kis pofa…” Rémlik még Sipos F. Tamás együttesének a híres dala, mely 1989-ben robbant be a köztudatba? A Trabant című szám a 90-es évek egyik legnépszerűbb slágere volt, mely egy kelet-német kisautóról szólt, ami nagyon sok háztartás legékesebb darabja lett.

A Trabant volt az első NDK-ból származó jármű, ami nemcsak Kelet-Németország, de a szocialista országok igazi szimbóluma lett. Az 1957-től 1991-ig gyártott gépkocsi kevesebb mint egy tonna volt, 90 km/órás végsebességre volt képes, ami már a maga idejében sem számított túl soknak, de a cél nem is a száguldás volt, hanem az olcsó kivitelezés. Nagyon közkedvelt autóvá vált, alacsony ára és könnyű javíthatósága miatt. Több mint 3 millió Trabantot adtak el összesen.

Reneszánszát éli az NDK kisautója

A kétütemű motorral rendelkező autóról azt hihetnénk, hogy már csak néhány hűséges rajongó tart Trabantot a háznál, esetleg múzeumban láthatunk még belőle párat, a valóság azonban teljesen más. Az elmúlt években Németországban ismét felkapott lett a szimbolikus kocsi, mely a múlt hangulatát hozza vissza a német utcákra. Hiába az ultramodern gépkocsik, az elektromos autók, melyek a mobilitás jövőjét jelentik, a német emberek a trendekkel szembemenve imádják a kelet-német négykerekűt.

Amint arról a The Times is beszámolt, a Duisburg-Essen Egyetem Autóipari Kutatóközpontjának adatai szerint az elmúlt tíz évben 3 ezerről 38172-re nőtt az üzembe helyezett Trabantok száma, míg például a Teslából csak 34 000 darabot. Akiknek nem sikerült helyben beszerezniük az NDK nosztalgikus autóját, azok képesek voltak bárhonnan importálni azt, illetve bármilyen régi, leharcolt modellt felújítani. Épp akkor, amikor Elon Musk a Berlin mellett lévő erdőben építi a Tesla egyik gigagyárát, kissé visszásnak tűnik a zéró károsanyag-kibocsátású elektromos autó mellett egy hangosan pöfögő, benzinzabáló fél évszázados járgány.

Ferdinand Dudenhöffer, a már említett egyetem kutatási igazgatója szerint „a Trabant mostani sikere egy igazi csoda. Az elmúlt években a régi kétütemű motorok egy része ismét életre kelt” – mondta a Die Welt-nek.

A németek tehát nosztalgiáznak, de nemcsak a korszak jelképes autóival, hanem az NDK múltbéli tárgyainak felújításával és helyreállításával is. Kicsit olyan ez az egész helyzet, mint a Goodbye Lenin! című 2003-as filmben. Az NDK bukása és a német újraegyesítés idején játszódó történetben egy testvérpár NDK-rajongó anyja hónapokra kómába esik, semmit sem tudva a végbement változásokról. Amikor felébred, a gyerekek, hogy megkíméljék a túlzott izgalomtól, nem árulják el neki, hogy mi történt időközben. Azt találják ki, hogy visszarendezik már a nyugatias jellegű otthonát, a testvérek pedig csak szocialista stílusú ruhákban mutatkoznak.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél