„Olyanok, mint a kalózok, csak az olaj kell nekik” – állítja a szíriai miniszter az USA-ról

2021.03.21.
Olvasási idő: 3 perc

Szíria olajügyekért felelős minisztere elítélte az amerikai erőket. Véleménye szerint olyanok, mint a kalózok, akiknek csak az olaj kell. A tisztviselő szerint miközben Washington a kurd milícia csoportjait támogatja, kifosztja az országot a kőolajból. 

Szíria területe ásványkincsekben úgy, mint kőolajban, foszfátban és vasércben igen gazdag. A kőolajért és ásványi erőforrásokért felelős szíriai miniszter állítja, hogy az amerikaiaknak erre fáj a foguk, semmi más nem érdekli őket. „Az amerikaiak és szövetségeseik ugyanúgy a szíriai olajat és annak tartályhajóit veszik célba, mint a kalózok” – mondta Bassam Tomeh a héten a szíriai állami tévének. Úgy véli, hogy így próbálja meg az USA teljes mértékben megbénítani az országot, hiszen tisztában van vele, hogy Szíria nagyban függ az olajtól és az abból befolyó bevételtől.

Tomeh hozzátette: „Ami a szíriai háború során végbement, az egyetlen országban sem történt meg. Megakadályoztak minket abban, hogy kiaknázzuk a saját erőforrásainkat, miközben nem engedték, hogy az alapvető árucikkek eljussanak hazánkba.”

Tomeh elmondta, hogy az Egyesült Államok megszállása óriási kárt okozott a szíriai kőolajszektornak. Eddig 92 milliárd dollár veszteséget könyvelhetett el az amúgy is leszegényedett ország, hiszen Washington jelenleg az ország északkeleti régiójában lévő legnagyobb nyersolajkészletek 90%-át ellenőrzi.

A múlt hónapban az al-Akhbar libanoni újságnak adott interjújában az északkeleten lévő Hasakah tartomány kormányzója, Ghassan Khalil azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államok által támogatott kurd fegyveresek naponta 140 000 hordó nyersolajat lopnak ki a környék olajmezőiről. Azt állította, hogy a harcosok ezután óriási tartályokba fejtik és úgy csempészik át az olajat a határon egyenesen Irakba.

Olajat minden áron

2015 óta a Pentagon közvetlen támogatást nyújt a Szíriai Demokratikus Erőknek, egy kurdok által vezetett frakciónak, amely északkeleten jelentős területet ellenőriz. Maga az Egyesült Államok is mintegy 900 csapatot tart fenn az országban, amelyek többsége a demokratikus erők mellett sorakozik fel.

Habár a nemzetközi jog szerint illegális az amerikai jelenlét Szíriában, az Egyesült Államok mégsem vonul ki. Washington azzal magyarázza az amerikai katonák ottlétét, hogy az Iszlám Állam újbóli megerősödése miatt nem szabad a területet elhagyniuk. Ugyanakkor Donald Trump volt elnök arról beszélt, hogy teljesen nem vonul ki az USA Szíriából, hiszen az olajat meg kell tartani. 2019 októberében úgy fogalmazott: „Megtartjuk az olajat, ezt ne feledd. Mindig azt mondtam: Tartsuk meg az olajat.”

Bár Trump többnyire felhagyott Barack Obama Bashar Assad szíriai elnök eltávolításáért tett törekvéseivel – aminek eredményeként az USA több száz millió dollárt adott a dzsihádistákhoz kötődő fegyveres csoportoknak – az olajmezők elfoglalásáról nem tett le.

Tavaly a Trump-adminisztráció elősegítette a demokrata erők és a Delta Crescent Energy nevű amerikai olajipari cég közötti megállapodást. A cég élén az Egyesült Államok korábbi dániai nagykövete, valamint a hadsereg Delta Force-jának nyugalmazott tisztje, James Cain áll. Az olajmezők folyamatos kifosztása ellen tiltakozva Damaszkusz a szerződést ugyan „semmisnek” vette, nem változott azonban érdemben semmi.

Maradnak a katonák

Ugyan Joe Biden kormánya jelezte, hogy már nem tartja prioritásként a szíriai olajforrások elfoglalását, a múlt hónapban a helyi arab nyelvű média mégis arról számolt be, hogy az amerikai erők új repülőteret építenek az al-Omar olajmező mellett, ahol egyébként Washington a hadseregét tartja fenn.

A szíriai tisztviselők, köztük maga Aszad elnök is, számos alkalommal elítélték Washington olajlopását, sőt jogi lépéseket tettek az ügyben. Nem sokkal Biden beiktatása után Szíria ENSZ-megbízottja, Bashar al-Jaafari Biden elnököt arra kérte, hogy vonja ki az amerikai erőket az országból és hagyja el az olajmezőket.

Al-Jaafari úgy fogalmazott: „Az új amerikai adminisztrációnak le kell állítania az agressziót és a megszállást, hazám vagyonának kifosztását. Vonja ki az országomból a megszálló erőket, és fejezze be a szeparatista milíciák, az illegális szervezetek támogatását.”

Az amerikai tisztviselők azt állították, hogy felülvizsgálják a Szíriában tartózkodó csapatok jelenlétét és annak szükségességét.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian