Argentína államcsőd szélén: Képtelen visszafizetni az IMF-től kapott hitelt

2021.03.26.
Olvasási idő: 1 perc

Ördögi kör: ez Argentína. A latin-amerikai ország ismét nem tudja visszafizetni a 45 milliárd dolláros adósságát a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), jelentette be Christina Fernandez de Kirchner argentin elnök.  

Egy valamit már talán most leszögezhetünk: Argentína egymásra halmozza adósságait és az ezzel járó államcsődöket. Christina Fernandez de Krichner (CFK) argentin elnök a Buenos Aires-i rendezvényen elmondta, újra államcsődbe került az ország, és nem tudják visszafizetni adósságukat az IMF-nek mondván, „egyszerűen nincs elegendő pénzünk rá.” Az IMF történetének egyébként legnagyobb hiteléről beszélünk, melynek egyezményét még 2018-ban írtak alá. De Krichner már egyébként akkor ódzkodott a megállapodástól, és a legutóbbi beszédében is elmondta, hogy a szerződés feltételei „elfogadhatatlanok”. Felszólította továbbá az ellenzéket, hogy segítsen kilábalni a fennálló helyzetből, hiszen Mauricio Macri volt elnök kormányzása alatt ők voltak a felelősek az adósság felvállalásáért:

Nem azt mondjuk, hogy ne fizessük ki az adósságot… Több erőfeszítésre és időre van azonban szükségünk ahhoz, hogy a kormánypárt és az ellenzék egy megfelelő helyzetbe kerüljön.” – nyilatkozta.

Krichner egyébként Martin Guzman pénzügyminiszter és Kristalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója ülésezése után tette a megjegyzését. Az egyeztetés elvileg pozitívan alakult, gyakorlatilag… Nos, láthatjuk.

Hogyan tovább?

Argentína már évek óta halmozza adósságait. Benjamin Gedan, az Argentínai Projekt igazgatója szerint a kormány „hozzáállása egyáltalán nem eredményes, és tovább nehezíti a gazdasági miniszter erőfeszítését.” Ugyan a hároméves terv központjában a bizalom erősítése és a gazdaság stabilizálása állt, az ország nem tudott kilábalni helyzetéből. A gazdaság recesszióban, a peso árfolyama a dollárral szemben pedig romokban hever. Na és aztán jöjjön a világjárvány, az infláció és a totális államcsőd. Összességében tehát a latin-amerikai ország politikusai patthelyzetbe kerültek.

Az országban az előrejelzések szerint az infláció idén közel 50% lesz, a munkanélküliség kétszámjegyű. A kormány tavalyi, 65 milliárd dolláros adósságátalakító programja nem jött be, ezért kénytelen a pénznyomtatásra hagyatkozni, hiszen a külföldi hitelekhez sem fér hozzá.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél