Megmagyarázhatatlan dolog történik Texasban, nincsenek korlátozások mégsem nő az új covidosok száma

2021.04.08.
Olvasási idő: 1 perc

Texasban több mint egy hónapja eltörölték a korlátozásokat, a jóslat pedig nem vált be: a fertőzöttek száma nem mutat növekvő tendenciát.

Több mint egy hónap telt el azóta, hogy Texas kormányzója, Greg Abbott megszüntette a koronavírusra vonatkozó korlátozásokat. Ekkor közegészségügyi szakértők figyelmeztették a kormányzót, hogy halálesetek ezrei következhetnek be. Azonban – ahogy az adatok is mutatják – ez egyáltalán nem így lett. Az MSNBC egy reggeli interjú során kérdezte Anthony Fauci-t, amerikai orvost, virológust. Ő volt az, aki a járvány elején számos alkalommal felhívta a figyelmet a maszkviselés fontosságára. Ahogy az MSNBC megjegyezte, „ha Texasba mész, olyan mint 2019… az éttermek tele vannak… a focipályák tele vannak…”, ezzel ellentétben a halálesetek száma nem növekedett, ahogyan azt gondolták.

Az új igazolt fertőzöttek száma

Folyamatosan csökken az új megbetegedettek száma

Dr. Fauci is megdöbbent, először azt mondta, hogy az esetek megugrása egyszerűen még nem látszik, de majd idővel megmutatkozik. Ennek viszont csak akkor lenne értelme, ha a szabályok feloldása csak egy-két hete került volna bevezetésre. Ám eltelt egy hónap, és Texas új pozitív tesztjeinek aránya tovább csökkent.

“Ez zavaros lehet, mert késést vagy lemaradást mutathat, hiszen gyakran néhány hetet is várni kell a tesztre. Sok minden közrejátszhat” – jelentette ki Dr. Fauci. “Lehet, hogy szabadtéren töltik az időt, ezt nagyon nehéz megmondani… Reméljük, hogy továbbra is csökken, ha így lesz, az remek lenne. De mindig van valami, ami aggodalomra ad okot, például a beltéri étkezések, a zsúfolt bárok… látható lesz a különbség, és az esetek száma újra növekedni fog” – tette hozzá. A virológus végül azt nyilatkozta, hogy vigyázzunk, és ne ítélkezzünk idő előtt a texasi helyzetről.

Kapcsolódó:

Zsófi

Minden érdekel, ami izgalmas, innovatív vagy meghökkentő – legyen szó technológiáról, gazdaságról vagy váratlan fordulatokról a nagyvilágban. Ezek a témák kizökkentenek a hétköznapokból, és új nézőpontokat mutatnak meg.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian