Sokan megbánták, hogy elektromos autót vettek – 5-ből 1 lecseréli

2021.05.06.
Olvasási idő: 2 perc

A Kaliforniai Egyetem nemrégiben készült tanulmánya szerint az amerikai államban a 100%-ban elektromos járművet vásárlók 19%-a már megbánta döntését, és visszatért a belső égésű motoros autókhoz. 

Az elektromos autózás egyre népszerűbb Európában. A főleg állami támogatásoknak köszönhetően sokan cserélik le régi benzines vagy dízel autóikat elektromos járműre. Számos elektromos autó tulajdonos viszont már megbánta döntését, derült ki a Kaliforniai Egyetem legújabb felméréséből. A Tesla hazájában az elektromos átállással kapcsolatban némi kétséget ébreszt a híres oktatási intézmény kutatóinak, Scott Hardmannak és Gil Talnak a közelmúltban megjelent tanulmánya, amelyet a Nature Energy című magazin tett közzé.

A két kutató elemzése szerint a teljesen elektromos autók vásárlóinak tetemes része (19%) Kaliforniában azt mondta, hogy megbánta a vásárlást és rövid időn belül visszatért a belső égésű motorral rendelkező autókhoz. Legtöbben a rövid hatótávot emelték ki, mely miatt a közlekedési szokásaikat kénytelenek voltak drasztikusan megváltoztatni. Az állandó töltés miatt rengetegen panaszkodtak. A töltéssel kapcsolatosan egyébként a plug-in hibrid autók tulajdonosai is negatív véleményt fogalmaztak meg.

Sokan nem tudják az autókat otthon tölteni

A megkérdezett felhasználók szerint az elektromos autók tulajdonosai számára az egyik legnagyobb problémát a háztartások villamosenergia rendszerei jelentik. A lakásokban található konnektorok 70%-a nem megfelelő az elektromos autók töltéséhez, a helyzet sokszor ugyanez a munkahelyek parkolóiban is. Emellett probléma merült a nyilvános töltőállomásokkal összefüggésben. Sokan azt nyilatkozták, hogy kevés a töltőállomás, többsége kifejezetten drága, így inkább hanyagolják azokat.

Kaliforniában viszont a Tesla tulajdonosok örülhetnek, hiszen a Model 3 és Model S sofőrjei számos helyen találnak Tesla Supercharger-t, amely segítéségével egy óra alatt feltölthetik gépjárműveiket.

A kutatás, amelyet 2012 és 2019 között Kaliforniában az elektromos és plug-in hibrid gépkocsi vásárlók megkérdezésével végeztek, azt is megmutatta, hogy a „hűtlenség” aránya magasabb a kétszemélyes családokban és az egy vagy két autóval rendelkező családokban. A nagyobb háztartásokban (öt vagy annál több tagú) vagy ha a háztartásnak több gépkocsija (négy vagy több autó) van, jobban értékelik az elektromos autózást.

Végezetül meg kell jegyezni azt is, hogy a férfiak nagyobb arányban döntenek úgy, hogy lemondanak az elektromos vagy plug-in hibrid autókról, míg a nők következetesek a választásukkal kapcsolatban, és lényegesen kevesebben adják el gépjárműveiket.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból
antarktisz

Valami ijesztő szivárog a jég alól az Antarktiszon

Az Antarktisz évek óta a globális felmelegedés egyik legkomolyabb figyelmeztető táblája. Az olvadó gleccserek, a stabilitását vesztő jégtakaró és a tengerszint-emelkedés rémképei régóta ismerősek. Most azonban a kutatók egy új fenyegetést is
retró bakelit kazetta

Kazetta és bakelit – a Z generáció rákattant a retróra

A digitális zenehallgatás korában élünk – pár kattintással elérhető szinte bármelyik valaha kiadott dal. Néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk ilyen luxusról. A kazettás magnetofonnal kínlódtunk – rádióból rögzítettük a kedvenc

Mielőtt továbblépnél