Miért rettegnek kimondani Kínában Hszi Csin-ping elnök nevét?

2021.05.23.
Olvasási idő: 2 perc

Talán senkinek nem mond újat Voldemort nagyúr neve, aki a nagysikerű Harry Potter regénysorozat egyik főgonosza. A varázslóvilágban annyira rettegnek tőle, hogy még a nevét sem merik kiejteni, ehelyett úgy emlegetik, mint „Tudodki”, „Tudjukki” vagy a „Sötét Nagyúr”. Ki gondolta volna, hogy a való világban is hasonlóképpen vélekednek egy ország elnökéről?

Meglepő vagy sem, Kínában – ahol egyébként a Harry Potter széria is be van tiltva – az egyszerű emberek, de még azok is, akik támogatják a Kínai Kommunista Pártot (KKP), rettegnek kimondani Hszi Csin-ping, jelenlegi kínai elnök nevét.

Kínában, ha az elnökről van szó, a humor, a kifigurázás, a nyilvános véleménynyilvánítás egyenesen tilos. Emlékezzünk csak vissza szegény Micimackó esetére, akinek neve azóta is tiltólistán van, mióta Hszi elnököt hozzá hasonlították. Ren Zhiqiang, a kínai kormány egyik leghangosabb kritikusa tavaly egy írásában „meztelen bohócnak” nevezte a kínai elnököt, majd nem sokkal ezután korrupció miatt 18 év börtönbüntetésre ítélték. A helyi cenzorok tehát nem viccelnek: egy óvatlan kijelentés, egy nyilvános álláspontfoglalás, és máris börtönben találja magát az illető.

Éppen ezért nem is meglepő, hogy még a kormánypárti diplomaták és vezetők zártkörű összejövetelein is komoly óvintézkedéseket tesznek, amint politikailag érzékeny kérdésekről van szó. A gyűlések során a kínai elnököt csak úgy emlegetik, mint „tudod ki”, „az elsőszámú személy”, „legidősebb testvérünk” vagy „a nagy nagybácsi”. Ragaszkodnak továbbá mobiltelefonjaik kikapcsolásához hiszen, míg nyíltan senki sem mondja ki, hogy a kormány lehallgatná őket, de mindenki egyetért abban, hogy jobb biztonságban lenni.

Ismét itt a vörösterror

Az elektronikus eszközökön keresztüli lehallgatás nem az egyetlen taktika, melyet a kínai cenzorok és a titkos rendőrség alkalmaz. Peking ismét népszerűsíti a kínai kulturális forradalom és a Sztálin idejében alkalmazott vörösterror taktikát: arra ösztönzi az embereket, hogy szimatoljanak barátaik, szomszédjaik után és árulják el őket, ha „káros” politikai kommentárt tesznek. A „káros” szó alatt érthetjük „a kitűnő hagyományos kínai kultúra, a forradalmi kultúra és a fejlett szocialista kultúra tagadását”, valamint a politikai vezetők vagy azok politikája ellen irányuló támadásokat.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél