40 év börtönt ért a matrózoknak a 20 tonna csempészett kokain

2021.06.19.
Olvasási idő: 2 perc

A napokban megszülettek az első ítéletek, a 2019-ben az MSC Gayane konténerszállító hajón talált 20 tonnányi, mintegy egymilliárd dollárnyi csempészett kokain ügyében. Az annak idején, hatalmas médiaszenzációvá váló ügy az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb drogfogása volt a világon, az amerikai parti őrségnek pedig egyenesen történelmének legnagyobb felfedezett kábítószer szállítmánya. Összehasonlításképpen, a fedélzeten talált kokain értéke tízszer több volt, mint a 320 méter hosszú hajó, és az azon szállított 10,000 tonna „hagyományos” rakomány értéke együttvéve.

A történet főszereplője Bosko Markovic, a montenegrói szerencsevadász, aki még 2008-ban, a hazai silány gazdasági körülményeket hátrahagyva, elszegődött a Mediterranean Shipping Co.-hoz, mint egyszerű matróz, annak reményében, hogy hátha így sikerül neki egyről a kettőre jutnia.

Sikerült. Remek munkafegyelme, és jó munkavégzése miatt a következő 11 évben sorra halmozta az előléptetéseket, egészen az első tiszti pozícióig jutva (a kapitány helyettese, ezen felül már csak a kapitány van), amihez egészen szép, 108,000 dolláros (32 millió forint) éves fizetés is járt.

A nyomozást vezető Amerikai Igazságügyi Minisztérium szerint azonban, úgy tűnik, hogy  Markovic nem elégedett meg a hazájában kereshető jövedelem tizenöt-hússzorosával és eldöntötte, hogy „alternatív” jövedelemforrások után néz.

A bűnügyi vizsgálat szerint Markovic először a hajó további három Montenegrói matrózával osztotta meg a tervét, akik szintén remek lehetőségnek találták „némi” csempészett kokain fedélzetre juttatását. A négy férfi ezután további négy különböző nemzetiségű matrózt is bevett a buliba, így a csapat már 8 fősre nőtt, vagyis a 22 fős személyzet harmada tudott a különleges rakományról.

Valahol szivárgott az információ

Markovic, és a bűncselekményben érintettek közül többen műholdas telefonnal, eldobható mobilokkal és egyéb kommunikációs eszközökkel tartották a kapcsolatot a rakományra a szárazföldön várakozó megrendelőkkel és a beszállítókkal is.

A kábítószert egy Dél-Amerikai út során, az éj leple alatt motorcsónakokkal hordták a hajóhoz. Sokat elárul, hogy a filmekből is ismert kézi rakodás helyett a hajó rakodódaruját kellett használniuk, olyan hatalmas mennyiségű és súlyú kábítószerről beszélünk.

Az amerikai partiőrség azonban fülest kapott, így érkezésekor azonnal tüzetesen átkutatták a hajót, amelyen hamar meg is találták a rekordmennyiségű kábítószert, hamis pecsétekkel lezárt konténerekbe rejtve.

Az eljárás során, mind a 8 tettestárs azonnal elismerte a bűnösségét. Markovic saját bevallása szerint 1 millió dollárt kapott volna, ha sikerrel célba juttatja a szállítmányt.

A most kiszivárgott információk szerint eddig 5 esetben született ítélet. A legsúlyosabb büntetést Markovic kapta, akit 7 év szabadságvesztésre ítéltek, míg a többi eddig elítélt tettestársa mind 5 év körüli időt kapott. Mivel a hátralévő vádlottak is hasonló ítéletre számíthatnak, így együttesen körülbelül 40-50 év börtönbüntetésről beszélhetünk.

A csempészett kokain méretéhez képest enyhe büntetéseket minden bizonnyal annak köszönhetik, hogy az elejétől fogva együttműködtek a hatóságokkal.

Kapcsolódó:

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian