A WHO nem javasolja a kiskorúak vakcinálását, mégis megkezdődött oltásuk Magyarországon

2021.06.23.
Olvasási idő: 1 perc

Szerte a világon, és már hazánkban, Magyarországon is megkezdődött a 12-16 év közötti gyermekek koronavírus elleni oltása. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azonban nem javasolja a gyermekek oltását – legalábbis egyelőre. Most akkor, hogy is van ez?

Volt itt már minden: összeesküvés-elméletek, oltásellenes kampányok, súlyos mellékhatások, üres fecskendők… Ráadásul nemrég már az is kiderült, hogy a WHO is szeret ferdíteni, tehát nem tennénk rá nyakunkat, hogy minden úgy van, ahogyan azt a szakértők elmondják. Most pedig úgy tűnik, valami igencsak sántít a gyermekek oltásával kapcsolatban mivel, míg a járványügyi szakértők létfontosságúnak találják a kiskorúak oltását, valamint a propagandisták „biztonságosnak és hatékonynak” hirdetik a vakcinákat, a WHO weboldalán a következő áll:

„A gyermekeket egyelőre nem tanácsos beoltani, mivel még nincs elég bizonyíték arra, hogy a COVID-19 elleni vakcinák biztonságosak lennének a kiskorúak számára is.”

Már több országban, köztük Izraelben is előszeretettel oltják a kiskorúakat, Orbán Viktor miniszterelnök pedig éppen közel két hete jelentette be, hogy már a 12 és 16 év közöttiek is problémamentesen oltáshoz juthatnak. A 15 év alattiak oltása egyelőre csak Pfizer-vakcinával lehetséges, melyek folyamatosan foglalhatóak a korházi oltópontokon. Mindez pedig az orvosok szerint azért szükséges, mivel a nyájimmunitás a fiatalok védőoltása nélkül nem lehetséges, ráadásul a fertőzés kimenetele még a gyermekeknél is veszélyes lehet. Ami pedig a hatékonyságot illeti, szakemberek szerint a Pfizer 100 százalékos hatékonyságú a 12-15 éveseknél, ami annak tudható be, hogy a fiatalabbak intenzívebb immunreakcióval válaszolnak a védőoltásra. Az esetleges mellékhatások pedig hasonlítanak azokhoz, amiket az oltást követően a fiatal felnőttek körében tapasztalhatók.

Nos, ahány szakértő, annyi vélemény. Azt viszont érdemes figyelemmel kísérni, hogy az Egészségügyi Világszervezet vajon miért döntött úgy, ahogy, és vajon – ha mindeddig a szervezet meglátásaira hagyatkoztunk – most miért hagyjuk figyelmen kívül mindezt?

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél