Találkozott volna a FED és a Coinbase elnöke?

2021.07.03.
Olvasási idő: 2 perc

Információk szivárogtak ki arról, hogy az amerikai FED elnöke, Jerome Powell, és a Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong találkozhatott egy rövid megbeszélés idejére, még május 11.-én. A hír forrása egy az amerikai központi bank belső rendszerének naptár moduljából valamilyen úton napvilágra került bejegyzés. Bár amennyiben tényleg történt ilyen találkozó az mindenképpen jó hír a kriptovilág számára, az említett bejegyzés tanúsága szerint a találkozó csupán 30 percesre volt tervezve.

Az, hogy a feltételezett találkozó célja vagy témája mi volt, nem került nyilvánosságra. Mint ahogy Armstrong és Powell sem tett semmilyen említést erről azóta, annak ellenére, hogy annyit mindenki tudott, hogy Armstrong május elején Washingtonba utazott, hogy amerikai köztisztviselőkkel és intézményi szereplőkkel értekezzen a kriptovaluták és a CBDC technológia jövőjéről.

A feltételezett Coinbase találkozón a FED elnökén kívül elvileg a Fehér Ház korábbi szóvivője, Paul Ryan is részt vett. Érdekesség, hogy néhány nappal az említett dátum előtt Powell több intézményi szakértővel folytatott megbeszélést az amerikai CBDC projekt, a digitális dollár jövőjével kapcsolatban.

Paul Ryannal biztosan találkozott

Armstrong még május 14.-én, útjának végeztével, egy rövidre szabott tweetben annyit írt, hogy az útjának célja, „kapcsolatok kialakítása, és kérdések megválaszolása” volt. Azt, hogy pontosan kikkel találkozott, és miről tárgyaltak, vagy egyáltalán, milyen benyomása volt az amerikai politikai és intézményes elit kriptovilágról alkotott véleményéről, nem részletezte. A Coinbase és a FED pedig eddig nem nagyon került hírbe egymással.

A feltételezett találkozó hírének mostani kipattanása után a szemfülesebbek rögtön rámutattak, hogy Armstrong még május közepén posztolt egy képet a twitterre, amelyen ketten szerepelnek Paul Ryannel, így ők minden kétséget kizárólag valóban találkoztak egymással.

Powell egyébként közismerten kétkedő a digitális érméket illetően, sőt még a CBDC technológiában sem tűnik úgy, hogy igazán bízna. Példának okáért, bár az egész digitális dollár projekt lényege egy teljesen új, gyorsabb, hatékonyabb és biztonságosabb fizetési rendszer kiépítése lenne, Powell azt nyilatkozta, hogy véleménye szerint a digitális dollárnak és a készpénznek a jövőben is együtt kell majd léteznie. Arról nem is beszélve, hogy többször is egyértelműen megmondta, hogy esze ágában sincs siettetni Washington látványosan lassú CBDC projektjét.

A Coinbase szóvivője eddig nem reagált érdemben a sajtómegkeresésekre, csupán annyit közölt, hogy „nincs több hozzáfűzni valójuk Armstrong májusi útjához, mint amit már ő maga is megosztott róla”.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél