Mindenkit is beperel Donald Trump a szólásszabadság jegyében

2021.07.08.
Olvasási idő: 2 perc

Az Amerikai Egyesült Államok volt elnöke (bár ugye ki ne ismerné), Donald Trump sajtótájékoztatóban jelentette be, hogy a szólásszabadság jegyében pert indít a Google, a Facebook, és a Twitter amerikai tech óriások ellen. Trump fiókjait az említett közösségi felületeken még a januári Capitol Hill-i tüntetések után függesztették fel. A volt elnök úgy fogalmazott, hogy gyalázatos cenzúra áldozata lett. A beadványokban pedig nem csak az érintett cégeket, hanem azok vezérigazgatóit is perbe fogta.

Trump szerdán saját szavaival élve „a szólásszabadság gyönyörű előrelépéseként” értékelte a perek benyújtását. Az amerikai New Jersey államban található bedminsteri golfklubbja területén adott interjúban a perek említésén kívül a demokrata képviselőkre is kitért, akik szerinte szégyenletes álhíreket terjesztenek.

„Követeljük, hogy vessenek véget az árnyék-tiltásoknak, az elhallgattatásoknak, a feketelistázásoknak és a cancel kultúrának”. Trump azt is hozzátette, hogy ha egy volt amerikai elnököt letilthatnak, akkor ugyanezt bármikor megtehetik bárki mással is. Ez egyébként teljesen igaz. A Facebook és a Twitter gond nélkül függeszt fel vagy akár tilt ki örökre felhasználókat különösebb nyomozás nélkül, főleg, ha „diszkriminációról”, „idegenellenességről”, „LGBTQ fóbiáról”, vagy egyéb politikailag érzékeny témáról van szó.

A tiltáshoz sokszor az is elég, ha rövid idő alatt többen, bármi indoklás nélkül jelentik az adott felhasználót, akinek aztán utólag kell magyarázkodnia és bizonyítania az ártatlanságát, ha vissza akarja kapni a fiókját. Ezt pedig előszeretettel ki is használják a cancel kultúra képviselői.

Eddig mindenki csöndben van

Eddig az érintett tech óriások egyike sem reagált Trump jogi lépéseire, amelyeket az amerikai Florida állam szövetségi bíróságán tett meg. Ezzel egy időben Trump republikánus kongresszusi képviselő szövetségesei, egy memo-t adtak ki, amelyben üdvözlik, hogy végre valaki meg akarja regulázni a híres tech óriásokat és kiáll a szólásszabadság ügye mellett.

A per egyenesen az érintett cégek hatóság általi feldarabolására, és a csak 230-as jogszabályként említett törvény visszavonására szólít fel. A 230-as jogszabály gyakorlatilag felmenti a Facebookhoz hasonló közösségi hálókat bármilyen, a felhasználóik által közzétett nemkívánatos tartalomból eredő következmény alól, mivel a törvény szerint ezek a cégek nem „kiadói”, hanem „megjelenési platform” státuszba tartoznak. Trump ezen lépése és a szólásszabadság mindenesetre érdekesen egyeztethető össze.

Trump egyébként már az elnöksége alatt megpróbálta hatályon kívül helyezni a 230-as jogszabályt de akkor nem sikerült neki. A demokrata párti politikai szereplők reakciója azért is lesz különösen érdekes, mivel eddig az ő berkeikből jöttek a leghangosabb hangok, amik a monopolhelyzet megakadályozására és adatvédelmi aggályokra hivatkozva fel akarták daraboltatni az említett tech-óriásokat. Érdekes lesz megfigyelni, hogy vajon most, hogy Trump látványosan beállt a téma mögé, hirtelen megváltozik-e a véleményük.

 (Forrás)

 

 

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian