Angliában kötelezhetik az oltást az egyetemeken, a magyar fiatalokra is ez vár?

2021.07.26.
Olvasási idő: 1 perc

A brit kormány megerősítette, hogy kötelezheti az egyetemi hallgatókat arra, hogy a koronavírus vakcina mindkét adagját megkapják, ha személyesen is részt akarnak venni a tanórákon, az előadásokon, vagy ha esetleg továbbra is a diákotthonok lakói szeretnének maradni. Meg kell mondani, a bejelentés sokaknál kiverte a biztosítékot… Vajon a magyarországi fiatalokra is ez vár?

A felvetés egyelőre ugyan még csak a levegőben lebeg, Vicky Ford oktatásügyi miniszter viszont már most kijelentette, hogy „nagyon fontosnak tartja”, hogy a fiatalok megkapják a védőoltást.

Nyilvánvalóan nem tudok alátámasztani dolgokat, melyek egyelőre még nincsenek bejelentve, de minden gyakorlati szempontot meg kell vizsgálnunk, hogy biztonságban tudjuk hallgatóinkat és folytathassuk az oktatást. – tette hozzá – És amint azt tudjuk, a vírus terjedését csak a vakcinával állíthatjuk meg.”

Ford egyébként nemrégiben még azt állította, hogy az oltás az egyetemi előadásokon való részvételre nem lesz kötelező. Természetesen azóta már változott egy-két dolog, viszont tekintettel az egyetemek önigazgató jellegére, valószínűleg közel sem lesz egyszerű kötelezővé tenni az oltást.

Sokan szkeptikusak a kormány módszereivel kapcsolatban

Angliában egyébként Boris Johnson miniszterelnök nemrégiben már bejelentette, hogy védettségi igazolvány nélkül ne is álmodozzunk éjszakai szórakozóhelyek látogatásáról szeptember végétől. Az efféle elképzelések, melyek teljeskörűen kizárják a negatív COVID-teszt vagy az ellenanyag bizonyításának alternatív módszerei, nem is csoda, hogy sokak ellenszenvét kivívja. A helyi pártok pedig elég szkeptikusak a kormány módszereivel kapcsolatban, elmondásuk szerint ugyanis mindezzel a polgárok elszigeteltségét idézik elő. De már felmerült az is, hogy lényegében csak arra próbálják ösztönözni a fiatalokat, hogy mihamarabb megkapják a vakcina mindkét adagját.

Nemrégiben egyébként, pontosabban július 19-én, feloldották a korlátozások többségét Angliában, azóta pedig ugyan voltak egetverő számok, most ismét csökkenni kezdett a fertőzöttek száma. Egy helyi szakértő ugyanakkor továbbra is óvatosságra és türelemre inti az embereket. Szerinte ugyanis nem tanácsos még előre inni a medve bőrére, hiszen a pozitív esetek számának csökkenése lényegében csak annak tudható be, hogy az iskolák bezárásával kevesebb fiatalt tesztelnek.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian