Érdekkapcsolatok lehetnek az EU vezetése és a vakcinagyártók között

2021.08.06.
Olvasási idő: 4 perc

A COVID-19 elleni vakcina nemcsak gyógyszer, hanem egy nagyszerű profitszerzési lehetőség is azok számára, akik előállítják és forgalmazzák. Elég csak néhány gyógyszeripari vállalat forgalmát elemezni ahhoz, hogy megértsük, ez a vakcina egyedülálló üzletet jelent.

A Moderna vállalat például 803 millió dolláros forgalmat jelentett 2020-ban, ami 1200%-os növekedés az előző évhez képest. A Moderna 2021-ben valószínűleg még jobban fog teljesíteni, és a cég forgalma meghaladja a 10 milliárd eurót is. Ugyanez a helyzet a Pfizerrel is, amely 2021-ben mintegy 15 milliárd dolláros bruttó bevételre tesz szert, ami majdnem kétszerese a 2019-es bevételének. Amikor ennyi pénz forog kockán, fennáll a valós veszélye annak, hogy a polgárok közegészségét alárendelik a multinacionális gyógyszeripari vállalatok magánérdekeinek.

Kapcsolat az Európai Gyógyszerügynökség és a vakcinagyártók között

Elméletileg a gyógyszerekre vonatkozó szabályozó és felügyeleti ügynökségeknek, mint például az Európai Gyógyszerügynökségnek, röviden EMA-nak pajzsként kellene fellépniük ezzel az ismeretlennel szemben. De mi történik akkor, ha ugyanezek a szabályozó ügynökségekben felmerül az összeférhetetlenség? Úgy tűnik, hogy az Európai Gyógyszerügynökség nagyon odafigyel erre, olyannyira, hogy az általa elfogadott magatartási kódex kimondja:

„Az igazgatótanács tagjai, a bizottságok tagjai, az előadók és a szakértők nem rendelkezhetnek a gyógyszeriparban olyan pénzügyi vagy egyéb érdekeltséggel, amely befolyásolhatja pártatlanságukat”.

Ez a kijelentés azonban ellentmondani látszik a szervezet által kapott finanszírozás szerkezetének. Bevételeinek mindössze 14%-a származik az Európai Uniótól, míg a fennmaradó 86% a gyógyszerelőállítási eljárásokban részt vevő magáncégektől. Érdekes azt is megvizsgálni, hogy ki magának, az EMA-nak az ügyvezetői igazgatója. Az ír Emer Cooke önéletrajzából kiderült, hogy nyolc évet töltött az Európai Gyógyszergyártók és Gyógyszeripari Szövetségek Szövetségének igazgatótanácsában.

Ez a brüsszeli székhelyű szervezet lobbizik az európai intézményeknél, például a Bizottságnál és a Parlamentnél is. A Gyógyszergyártók Szövetsége pedig ugyanazokat a vállalatokat foglalja magában, amelyek most élen járnak a vakcinagyártásban, amelynek forgalmazása alapvetően az EMA pozitív vagy negatív véleményétől függ. Ott van az Astrazeneca, a Johnson and Johnson, a Pfizer és még sokan mások. Természetesen Emer Cooke hivatali ideje 1998-ra nyúlik vissza, és nincs bizonyíték arra, hogy az EMA jelenlegi igazgatója még mindig kapcsolatban állna ezekkel a gyógyszeripari vállalatokkal, de azért ez olyan információ, amit jobb nem a szőnyeg alá söpörni.

Megjegyzendő az is, hogy egy ilyen profilú és előélettel rendelkező személyt neveztek ki az EMA élére éppen 2020 novemberében, amikor a gyógyszeripari vállalatok számára a legnagyobb feszültséget jelentette a szabályozó hatóságok engedélyének megszerzése. 2020. december 21-én érkezett meg az első engedély az EMA-tól a Covid vakcina alkalmazására, ebben az esetben a Pfizer vakcinájáról volt szó.

A kérdés tehát az: hogyan lehetséges, hogy éppen a vakcinák engedélyezési eljárása előtt Cooke-ra találtak rá, mikor feltételezhetően több olyan szakember is alkalmas lehetett volna a pozícióra, aki nem kötődik ennyire a gyógyszergyártók világához?

De úgy tűnik, az érdekellentétek soha nem érnek véget. A gyógyszergyártók és a politikusok közötti kapcsolatokba az Európai Bizottság elnökének, Ursula von Der Leyennek a neve is felmerült.

Heiko von Der Leyen és az érdekes önéletrajz

A kapcsolat valójában közvetlenül a férjétől, Heiko von Der Leyentől származhat. Az Európai Bizottság elnökének férje egy német fizikus, akinek munkatapasztalata kifejezetten érdekes.

Heiko von Der Leyen a jelek szerint az Orgenesis orvosi igazgatója, egy amerikai biotechnológiai vállalaté, amely olyan sejt- és génterápiák fejlesztésére szakosodott, amelyek módosított sejteket vagy sejtanyagokat használnak egészségügyi problémák kezelésére, megelőzésére vagy gyógyítására. Úgy tudni, hogy az Orgenesis aktív szerepet játszott a COVID-19 vakcina létrehozásában.

2020 májusában jelentették be, hogy a vállalat piacra dobta új sejtes vakcinaplatformját a súlyos akut légúti betegség, a SARS-CoV-2 ellen.

Maga a vállalat úgy fogalmazott: „Úgy véljük, hogy ez az új vakcinaplatform egyedülálló megközelítést kínál a sejtes vakcinák alkalmazásához, amely költséghatékony és reprodukálható vakcinát ígér a COVID-19 és más vírusos betegségek ellen.”

Az Orgenesis ezért vezető szerepet játszott az úgynevezett mRNS vakcinák, így különösen a Pfizer és a Moderna által előállított oltóanyagok kifejlesztésében. Tehát miközben von Der Leyen úr a gyógyszerek gyártásának alapjait rakta le, felesége, az Európai Bizottság elnöke mindent megtett, hogy ugyanezen termékek beszerzéséről szóló megállapodásokat kössön.

Az Orgenesis és a vakcinagyárak közötti kapcsolatokat pedig nemcsak a közös kutatás, hanem a személyzet cseréje is megerősíteni látszik. Az Orgenesis jelenlegi alelnöke, Vincent Vandamme, aki korábban éppen a Pfizer alkalmazásában állt.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél