Mit rejteget Kína, hogy már a műholdakat is meg akarja semmisíteni?

2021.08.09.
Olvasási idő: 2 perc

Kína űrlézerekkel próbálja eltitkolni kényes tevékenységeit, és mindenáron meg akarja akadályozni, hogy műholdfelvételek készüljenek katonai bázisairól és felszereléseiről. A műholdak egyszer már segítettek lebuktatni az országot, és kiderült, valóban népírtás folyik a világ legnépesebb államában. Most vajon mire ez a nagy felhajtás?

A Federation of American Scientists nemrégiben felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai műholdak, melyek Kína hadseregét tartják szemmel, „egyre sebezhetőbbekké válnak Kína űrlézereivel szemben”. A technológia ugyanis hatalmat ad az ország kezébe, segíthet elrejteni titkos tevékenységeit, gond nélkül beavatkozhat a műholdak kamerájába, és tartósan károsíthatja azokat. Kína egyébként már 2009 óta fejleszti űrlézereit, az év elején készült műholdfotók pedig azt mutatják, hogy elég komoly tendenciával folyik a technológia kiépítése.

2019-ben egyébként már az amerikai Pentagon is hasonló fegyverek fejlesztéséhez kért támogatást a kormánytól. Céljuk az volt, hogy világűrből irányított, koncentrált lézersugarat hozzanak létre, melyek segítségével közvetlenül megsemmisíthetővé válnának az USA-t támadó rakéták. A legfőbb ellenségnek, a potenciális támadó félnek pedig Kínát, Észak-Koreát, Oroszországot és Iránt nevezték.

Hidegháború újragondolva

A műholdellenes űrlézerek használata tehát már egyáltalán nem számít újkeletűnek, a nagyhatalmak ugyanis már elég régóta a technológia hívei.

A probléma csupán az, hogy a Nyugat a katonai hadműveletek végrehajtásához az űrt részesíti előnyben, így a hatékony műholdellenes rendszerek sokkal inkább Oroszország vagy Kína javát szolgálják”, állítja Dean Cheng, űrszakértő. Gazdasági szempontból az Egyesült Államoknak tehát több vesztenivalója van, mivel a már széles körben elfogadott nyugati technológiák, mint például a GPS, az űrre való támaszkodás nélkül igencsak keveset érnének.

Ami azt illeti, Kína legújabb módszere, avagy az űrlézerek bevetése, messze eltér a hidegháborús rivalizálástól, és egy teljesen újra gondolt játszmának nézhetünk elébe. Azóta ugyanis sokkal több műhold és állam lépett be az űrversenybe, és egyre több űrhöz kötődő szolgáltatás született meg – GPS, Google térkép, időjárás appok -, melyeket napi szinten használunk. Ha tehát Kína vagy egyéb nagyhatalom agresszívan űrlézerekhez nyúl, már nem csak” egy hidegháborús űrversenyről beszélhetünk. Ehelyett a kérdés már sokkal összetettebb: ha egy űrre támaszkodó rendszer elbukna, vajon mi mindent rántana magával?

Forrás: The Sydney Morning Herald

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél