Egy újabb szakma mehet a kukába: 2025-re olcsóbb lesz sofőr nélküli robotaxival utazni

2021.08.14.
Olvasási idő: 2 perc

A Baidu a héten tartotta meg a kiadott második negyedéves gyorsjelentése után a konferenciahívást a befektetőkkel és elemzőkkel. A beszélgetés során az egyik legnagyobb fókuszt kapó téma az önvezető autók fejlesztése volt, és a tervek arról, hogyan képzelik el a Baidu robotaxi szolgáltatás bevezetését.

Az idei évben indította el a Baidu önvezető autók fejlesztésével foglalkozó részlege, az Apollo a robotaxi szolgáltatást. Ezek a járművek már sofőr nélkül működnek Peking és Guangzhou egyes részein”, emelte ki a Yahoo a vállalat fejlesztéseivel kapcsolatban. A Baidu tervei szerint a 2023-ra már több mint 3 millió felhasználó számára szeretnék kínálni a robotaxi szolgáltatást a kiadott jelentés szerint.

A legnagyobb meglepetést a konferenciahívás közben az okozta, hogy a Baidu már most azt jelezte előre, hogy a robotaxi szolgáltatása olcsóbb lesz 2025-re mint a sofőrök által vezetett normál taxiszolgáltatás.

A Baidu vezérigazgató, Robin Li a hívásban elmondta: “Az előrejelzéseink alapján én úgy gondolom, hogy 2025-ben elérjük azt a szintet, amely szerint a robotaxi szolgáltatás teljes költsége alacsonyabb lesz az ember által vezetett taxiszolgáltatásnál. Ezek után a különbség a költségekben még tovább csökken a robotaxi javára.”

Baidu robotaxi

A Baidu robotaxi szolgáltatás fajlagos költsége 2025 nagyot csökken majd

Herman Yu, a vállalat pénzügyi vezérigazgató-helyettese hozzátette, hogy a robotaxik gazdasági mutatói 2025 még tovább javulnak. Ugyanis a normál taxik munkaerő költsége emelkedik, és nem lesznek képesen versenyezni egy technológiai céggel. A Baidu rengeteg adatot gyűjt addigra, javítja a működési hatékonyságát, így a költségek csökkenni fognak.

Li azt is elmondta, hogy “ az ötödik generációs robotaxijaik egy mérföldre vetített költsége 60%-ot esett.Terveik szerint az Apollo Go robotaxiszolgáltatást a következő két-három évben 30 városra akarják kiterjeszteni.

Yu odapiszkált az amerikai versenytársaknak is.” A mi robotaxi szolgáltatásunk már pörgeti a kilométereket, elég csak elmenni Peking Shougang Park részébe, hogy megbizonyosodjunk róla. Ezt az amerikai székhelyű versenytársaink még nem mondhatják el magukról. Emellett mi vagyunk a második olyan önvezető autókat gyártó vállalat a világon, akinél már működik egy olyan autó, ahol nincs sofőr a vezetőülésben.

Hozzátette: “Úgy gondolom, hogy ez egyértelműen bizonyítja, hogy az elmúlt években összegyűjtött tapasztalatokat ki tudtuk használni a fejlesztésben. Ez a tény lehetővé tette, hogy megkapjuk az engedélyeket, és valóban éles körülmények között kezdjük el a tesztelést. Ez egy publikus szolgáltatás már, bárki kipróbálhatja. Bátorítok mindenkit, hogy nézze meg, hogyan működik egy önvezető autó sofőr nélkül.”

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél