Előre fenyeget a tálib vezetés, ha elmaradna a nyugati kivonulás

2021.08.23.
Olvasási idő: 2 perc

Teljesen elutasította a tálib vezetés a nyugati kivonulás esetleges elhalasztását. Az utóbbi napokban több helyről felmerült, hogy az amerikai katonák esetlegesen az eredeti augusztus 31-ei határidőnél valamivel tovább maradjanak. Ennek az oka, hogy az evakuálás sajnos nem halad a kellő ütemben, így nem biztos, hogy mindenkit akit kéne, sikerül kimenekíteni a hónap végéig.

James Heappey Brit védelmi miniszter sajtóértesülések szerint aktívan győzködi az amerikai vezetést, hogy az amerikai katonák maradjanak legalább még addig, amíg az evakuálást nem sikerül teljesen befejezni. Jelenleg a kabuli repülőtér védelmét túlnyomórészt amerikai katonák látják el.

Még mindig összesen körülbelül 5000-6000 amerikai katona állomásozik Afganisztánban. Ők már kivétel nélkül csak a reptér védelmét látják el. Elviekben augusztus végére nekik is mind egy szálig el kéne hagyniuk az országot.

A tálib vezetés “potenciális válaszreakciókkal” fenyeget arra az esetre, ha a NATO katonák mégsem hagynák el a közel-keleti országot az eredeti határidő végéig. A tálib harcosok szerint kivonulás elhalasztása megbocsáthatatlan sértés lenne.

Teljes katonai kudarc

A kérdéses határidő egyébként a még Donald Trump által megszült, majd Joe Biden által befejezett és végrehajtott amerikai-tálib békemegállapodásban is szerepel. Joe Biden annak ellenére rendelte el a csapatkivonásokat, hogy gyakorlatilag az összes amerikai katonai vezető erősen ellenezte a megállapodás ilyen formában való ratifikálását, pont a végül kialakult helyzet veszélyeire figyelmeztetve.

A tálib fenyegetés ellenére információk szerint az esedékes G7 csúcson Boris Johnson brit miniszterelnök is tovább tervezi győzködni amerikai partnereit a teljes kivonulás elhalasztásáról. A brit védelmi miniszter, James Heappey korábban úgy nyilatkozott, hogy az amerikai katonák távozásával a mentési akció azonnal el fog lehetetlenülni.

Brit védelmi minisztériumi források egyben azt is megerősítették, hogy amennyiben mégsem sikerülne rávenni az amerikaiakat a maradásra, úgy a brit katonák is távoznának velük együtt. Annak ellenére, hogy még számos együttműködő afgánt nem sikerült evakuálni.

Nem véletlen, hogy egyre erősebbek azon hangok, amelyek szerint a nyugat hátat fordít az afgán segítőinek, akik a hadműveletek alatt a NATO csapatokat segítették, főleg tolmácsként, vagy információval.

Rájuk pedig, a tálibok mézes mázos felületes semmit nem érő ígéretei ellenére, gyakorlatilag mindenki szerint halál vár. Egyre több helyről érkeznek hírek, hogy azokat, akik nem tudtak időben elrejtőzni, vagy eljutni a kabuli reptér közelébe, a tálib harcosok sorra gyilkolják meg, sok esetben egész családjukkal együtt.

Kapcsolódó:

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian