Több mint 140 000 francia állampolgár tiltakozott a vakcinaútlevél ellen

2021.09.06.
Olvasási idő: 1 perc

Az Ouest France szerint legalább 141 000 ember vett részt a hétvégén a vakcinaútlevél elleni tüntetésen, amiből 18 425 tüntető Párizsban jelent meg. Sorozatban már a 8. hétvégén tiltakoznak.

Több videó is napvilágot látott, amelyen a tüntetők egy nagyobb csoportja látható, ahogy a ”Liberté!” szót skandálják egy kiskereskedelmi központnál.

A tömegdemonstráció válasz a vakcinaútlevélre, ami kizárólagos belépésre jogosít fel a legtöbb nyilvános helyre, mint az éttermek vagy a konditermek. Az igazolvány nélkül az ilyen jellegű helyekre tilos a belépés. Hasonló tüntetésekre került sor Németországban és Olaszországban is.

Még júliusban, Emmanuel Macron elnök bejelentése után a tüntetők és a rendőrök összecsaptak Párizs utcáin. Az elnök bejelentette, hogy szorgalmazza, hogy a bárokba, éttermekbe, mozikba és más helyekre a belépés csak a koronavírus elleni oltási bizonyítvány felmutatása után engedélyezett.

Az elnök akkor arra biztatta a polgárokat, hogy oltassák be magukat, de azt is kijelentette, hogy a törvény elfogadása esetén a tüntetőknek ”módjukban áll békésen, tisztelettel kifejezniük magukat.”

Macron szerint a törvény átfogó intézkedéseket tartalmaz az új koronavírus-variáns elleni küzdelemhez. Kötelezővé teszi a védőoltásokat az egészségügyi személyzetnek és korlátozza a lakosság számára az egészségügyi bérlet kiváltságait.

Az augusztusban életbe lépett törvény szerint Franciaországban minden egészségügyben dolgozó személynek kötelező a vakcinaútlevél beszerzése szeptember 15-ig. Az elnök kritikusai megjegyezték, hogy Macron sérti az emberi jogokat és diszkriminálja azokat, akik nem hajlandóak beoltatni magukat.

A jelenlegi vakcinaútlevélről szóló törvényben foglaltakra csak a felnőttek jogosultak, de szeptember 30-tól minden 12 és annál idősebb gyermekre vonatkozik.

(Forrás: Foxnews)

Gyuri

Tanulmányaimat a Budapesti Corvinus Egyetemen gazdálkodási és menedzsment szakán végeztem. A BitcoinBázis csapatának 2021 óta vagyok tagja, ahol technológiai, gazdasági és kriptovaluta témájú hírekkel segítem az olvasókat eligazodni a digitális világban.

Legfrissebb hírek

AI energiaéhség

A kvantum a megoldás az AI energiazabálására?

A mesterséges intelligencia úgy falja az áramot, mintha soha nem lenne holnap. Egy-egy nagy nyelvi modell betanítása annyi energiát igényelhet, mint több száz háztartás éves fogyasztása. A kutatók éppen ezért nemcsak gyorsabb,

Európa legnagyobb hadseregei 2025-ben

Az európai katonai erőviszonyok az elmúlt években látványosan átrendeződtek. Az orosz–ukrán háború, a biztonsági fenyegetések és a geopolitikai feszültségek hatására a legtöbb állam növeli katonai költségvetését. Ugyanakkor a gazdasági nehézségek és a
Mezőgazdaság

Rekordévet zárhat a mezőgazdaság 2025-ben

A szakértők azt jósolják, hogy idén több haszonnövény termése is olyan szintet ér el, amilyenre még nem volt példa. Gyakran mondják, hogy az éghajlatváltozás miatt a globális élelmiszertermelés egyre nagyobb akadályokkal szembesül.