Megvonnák azoktól a nyugdíjat, akik nem hajlandók beoltatni magukat

2021.09.22.
Olvasási idő: 2 perc

Hajmeresztő ötlettel állt elő egy fogyasztóvédelmi egyesület Olaszországban. Miután október 15-től nem lehet munkát vállalni az országban védettségi igazolás hiányában, a szervezet úgy döntött, hogy javaslatot tesz arra, hogy nyugdíjra se legyenek jogosultak azok, akik nem hajlandók felvenni az oltást.

Úgy tűnik, hogy az emberi fantáziának nincs határa. Az Olaszországban nagy felháborodást keltő Draghi kormány rendelete után – miszerint nem lehet a jövő hónap közepétől ún. green pass nélkül munkát vállalni – most egy fogyasztóvédelmi egyesület kitalálta, hogy szüntessék meg az állampolgársági jövedelem (reddito di cittadinanza), illetve a nyugdíj folyósítását azoknak, akik nem akarják beoltatni magukat. Az alkotmányellenes javaslat természetesen futótűzként terjedt el a közösségi médiában, óriási felháborodást váltva ki a már amúgy feltüzelt állampolgárokból.

Szeptember 17-én a Codacons, a fogyasztói jogok védelmére létrehozott egyesület hivatalos honlapján megjelent egy igen kemény hangvételű sajtóközlemény, amelyben Carlo Rienzi elnök javaslatot tett az olasz kormány felé, hogy függessze fel az állampolgársági jövedelem és a nyugdíj folyósítását mindazok számára, akik nem vetik alá magukat a Covid elleni védőoltásnak.

Az elnök úgy fogalmazott: „A végrehajtó hatalom valójában bevezette a munkavállalók oltási kötelezettségét, és a fizetés felfüggesztését írja elő azok számára, akik nem oltatják be magukat. Ugyanezt az elvet kell most alkalmazni mind az állampolgári jövedelemben részesülőkre, mind a nyugdíjasokra.” 

A férfi szerint igazából ez a kötelezettség csak a nyugdíjasok érdekét szolgálná, hiszen ők vannak kitéve leginkább a COVID-19 okozta súlyos szövődményeknek. Arra már nem gondol, hogy hogyan is lehet összemosni a vakcinát és a hosszú évek kemény munkája után törvényesen járó nyugdíjat.

Többen már valóban kétségbe vonják azt, hogy ez az egész intézkedés sorozat, még mindig az emberek egészségét és védelmét szolgálná. Egyesek az olasz alkotmány 38. pontjára hivatkoznak, miszerint az országnak segítséget nyújtania a fogyatékkal élőknek, az időseknek vagy azoknak, akik egyedül nem rendelkeznek a túléléshez szükséges javakkal.

A Codacons javaslata minden szempontból alkotmányellenes. Az állam alaptörvényének megsértésére uszít. Vannak, akik szerint ez mind csak provokáció, hiszen éppen a Codacons volt az a szervezet, mely elsők között állt a polgárok mellé, amikor egy közismert olasz virológus azt nyilatkozta, hogy akik nem oltatják be magukat, azok a patkányokra hasonlítanak.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

AI energiaéhség

A kvantum a megoldás az AI energiazabálására?

A mesterséges intelligencia úgy falja az áramot, mintha soha nem lenne holnap. Egy-egy nagy nyelvi modell betanítása annyi energiát igényelhet, mint több száz háztartás éves fogyasztása. A kutatók éppen ezért nemcsak gyorsabb,

Európa legnagyobb hadseregei 2025-ben

Az európai katonai erőviszonyok az elmúlt években látványosan átrendeződtek. Az orosz–ukrán háború, a biztonsági fenyegetések és a geopolitikai feszültségek hatására a legtöbb állam növeli katonai költségvetését. Ugyanakkor a gazdasági nehézségek és a
Mezőgazdaság

Rekordévet zárhat a mezőgazdaság 2025-ben

A szakértők azt jósolják, hogy idén több haszonnövény termése is olyan szintet ér el, amilyenre még nem volt példa. Gyakran mondják, hogy az éghajlatváltozás miatt a globális élelmiszertermelés egyre nagyobb akadályokkal szembesül.

Mielőtt továbblépnél