Metaverzum kutató alapot hoz létre a Facebook

2021.09.28.
Olvasási idő: 2 perc

A Facebook amerikai közösségi háló óriás 50 millió dolláros metaverzum kutatási alapot hoz létre. A cég egy 2 éves projekt keretében egyeztetne ipari és technológiai szereplőkkel, valamint törvényhozókkal és jogi szakértőkkel is a metaverzumokban rejlő lehetőségek feltérképezésére.

A metaverzum, mint fogalom, kissé még kiforratlan. Metaverzum néven számos különféle dolgot lehet érteni, legyen az virtuális valóság, vagy kibővített valóság. Mégis, az utóbbi időben, jórészt az olyan projekteknek hála, mint például az Earth 2.0, a metaverzum kifejezés alatt a föld teljes egészének egy a virtuális térben történő valamilyen leképzését szokás érteni. A technológia hívei szerint a jövőben az emberek olyan különböző eszközökön keresztül csatlakozhatnak majd a metaverzumokra, mint például virtuális headsetek és kontrollerek. Ezzel a metaverzumok jóval interaktívabb élményt fognak tudni nyújtani, mint egy 2 dimenziós képernyő.

Pont, mint a mátrixban

A facebook már-már a mátrixot idéző sci-fi szerű metaverzum elképzelései szerint, a jövőben az emberek a metaverzumban különböző interakciókba léphetnek majd egymással, csakúgy, mint ahogy szolgáltatásokat vehetnek majd igénybe, vagy virtuális vásárlásokat eszközölhetnek. Bár ahhoz, hogy ez egy valóban élvezhető élmény lehessen a technológiának még sokat kell fejlődnie, és még ezután is sokan minden bizonnyal idegenkedni fognak a virtuális tértől, kétségtelen, hogy a metaverzumok valós lehetőségeket rejtenek magukban, például a virtuális turizmus területén.

A facebook kutatói szerint várhatóan 10-15 évre lesz szükség ahhoz, hogy el tudjanak kezdeni értékelhető eredményeket felmutatni. Ennek megfelelően a mostani 2 éves program még csak a kutatómunka kezdete.

A facebook a metaverzum technológián kívül egyre érdeklődőbb más úttörő technológiák iránt is. A cég legelső nagy dobása az először Libra, majd később Diem néven elhíresült saját stabilcoin projekt volt. Ezek után híre ment, hogy a facebooknál saját kriptotárca fejlesztésének ötlete is felmerült, majd a cég az NFT piaccal és a blokklánc kutatással is barátkozni kezdett. Mindezen portfólióbővítés mozgatórugója feltételezhetően az, hogy a facebook közösségi oldalt egyre több kritika éri, és a népszerűsége is egyre jobban csökken, így könnyen lehet, hogy a cégnek hosszú távon egészen új területekre kell majd átpozícionálnia magát, ha nem akar az iWiW vagy a MyVIP, egykor szintén rendkívül népszerű, de mára teljesen elfelejtett és elnéptelenedett közösségi oldalak sorsára jutni.

( Forrás )

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian