Kínában börtönbe kerültek azok, akik Gmailt és WhatsAppot használtak

2021.10.13.
Olvasási idő: 2 perc

A kínai rendőrség hónapokig egy cellában tartott fogva olyan muszlim nőket, akiket kiberetikai bűncselekmények miatt – úgy mint a WhatsApp és a Gmail-fiókhoz való hozzáférés – ítéltek el.

Érdekes könyv látott napvilágot Kína már sejthető, mégis brutális oldaláról. Az „In The Camps: China’s High-Tech Penal Colony” című könyv arról ír, hogy különféle kisebbséghez tartozó nőket hogyan ítéltek börtönre csak azért, mert VPN szolgáltatás segítségével olyan alkalmazásokat vettek igénybe, amelyeket a kínai államvezetés tilt.

Vera Zhou, aki most már az Egyesült Államokban él és a Washingtoni Egyetem hallgatója, leírta, hogy azért vették őrizetbe, mert letöltött egy VPN szolgáltatást, hogy hozzáférhessen az iskolai házi feladataihoz és e-mail fiókjaihoz, miközben meglátogatta apját és barátját a kínai Hszincsiangban.

„Közölték velem, hogy egy átnevelő osztályba fognak küldeni” – írta Zhou az amerikai oktatási minisztériumhoz intézett megjegyzéseiben. „Át kellett öltöznöm az egyenruhájukba, amelynek neonzöld csíkok vannak az ujján és a nadrágján. Az ajtót pedig kívülről bezárták. 2017 októberétől 2018 márciusáig voltam ott. A hálaadást, a karácsonyt és a 2018-as újévet abban a cellában töltöttem.”

Az ujgurok és a huik a két legnagyobb muszlim etnikai csoport Kínában, akik a kínai kormány intenzív felügyelete alatt élnek. Több mint egymillió ujgurt küldtek már eddig ún. átnevelő táborokba és börtönbe. A volt fogvatartottak részletesen beszámoltak arról, hogyan kínozták meg őket és végeztek rajtuk különféle orvosi kísérleteket.

Zhou-t 11 másik muzulmán nővel együtt zárták be, akiket a rendőrség szélsőséges bűnözőként azonosított a kínai internetbiztonsági törvény megsértése miatt – áll a kedden megjelent könyvben. A 2017-ben bevezetett törvény előírja, hogy az internethálózat-üzemeltetők kötelesek személyes adatokat megosztani a kínai hatóságokkal.

Az egyik nő elmondta, hogy azért tartóztatták le, mert letöltötte a WhatsAppot, hogy beszélhessen munkatársaival Kazahsztánban. Egy másik nő, aki okostelefonokat árult, kijelentette, hogy több ügyfélnek is megengedte, hogy az ő személyazonosságát használják a SIM-kártyájuk beállításához.

Mindhárman a „In the Camps” című könyv szerzője, Darren Byler szerint a muszlim kisebbségeket célba vevő kínai high-tech megfigyelési rendszer áldozatai voltak.

Miután hat hónapot töltött a táborban, Zhou-t olyan feltételek mellett engedték szabadon, amelyek szerint a környéken kell maradnia, és jelentkeznie kell rendszeresen a számára kijelölt társadalmi stabilitásért felelős munkásnál.

Egy nap, amikor barátaival moziba ment, Zhou-t egy ellenőrzőponton beazonosították, és az automata rendszer riasztást adott ki. Zhou hamarosan rájött, hogy bár fizikai fogsága véget ért, még mindig egy digitális börtönben ragadt.

Amikor 2019-ben végre visszatérhetett Seattle-be, a megfigyelési technológia, amely lehetővé tette a fogva tartását, az Egyesült Államokba is eljutott.

„A seattle-i székhellyel rendelkező Amazon 1500 hőkamerát vásárolt egy olyan kínai cégtől, amelyet az Egyesült Államok feketelistára tett, mert állítólag segített a kínai kormánynak az ujgurok és más muszlim kisebbségek fogva tartásában és megfigyelésében” – jelentette Ben Gilbert, az Insider munkatársa tavaly áprilisban.

A technológia célja az alkalmazottak hőmérsékletének távoli nyomon követése, és ezzel a koronavírus terjedésének megakadályozása volt, legalábbis az Amazon szóvivője szerint.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél