Az USA kiber-tengerészgyalogságot vetne be a következő háborúban

2021.11.14.
Olvasási idő: 2 perc

Évek óta dúl a nagyhatalmi harc az USA és Kína között. Szó volt már hiperszonikus fegyverektől kezdve atombombákon át mindenről, de vajon meddig menne el a két szuperhatalom, ha a győzelemről van szó? Nos, úgy néz ki, egyik fél sem ismer határokat. Egy magas rangú amerikai katonatiszt a héten például bejelentette, hogy hamarosan új típusú katonákat, úgynevezett „kiber-tengerészgyalogságot” fognak bevetni a modern csatatéren.  

Colonel Brian Russell ezredes, a II. Tengerészeti Expedíciós Erő (II MEFIG) parancsnoka elmondta, hogy a kiber-tengerészgyalogságot a jövőben simán bevethetik a harctéren, hogy azok „valós időben irányítsák az érzékelők és rendszerek szoftverét”. Hozzátette továbbá, hogy a lehetőség, mely által a katonai személyzet a frontvonalon egyszerűen „átprogramozná” a berendezéseket, rendkívül sok operatív előnyökkel járna. A kiber-tengerészgyalogosok átformálnák a csatateret, „befolyásolhatnák a helyi lakosságot, kiiktathatnák az ellenséges hálózatot, és megszakíthatnák az ellenség műveleteit”.

Akár tetszik, akár nem, akár felismerjük a tényt, akár nem, minden tengerészgyalogosunk része az információs közegnek, és fel kell készítenünk őket a válóságra. A legjobb dolog, amit parancsokként tehetek, hogy lehetőséget biztosítok számukra: hagyom, hogy a kibertérben tevékenykedjenek, hogy elvégezzék a befolyásoló funkciókat és hagyom, hogy azt tegyék, amiért idejöttek” – jelentette ki Russell.

A holnap háborúja

David Berger tábornok jelentése szerint az új elit kiber-tengerészgyalogosok képesek lesznek megnyerni mind a felderítés, mind az elhárítás célú csatákat, és jóval előrébb lesznek mindenben:

A 21. századi felderítések során, vagy az azok elleni csatában az alkalmazkodó ellenfél megpróbálja majd megváltoztatni a jeleket és úgy beállítani az érzékelőket, hogy azok ellenszegüljenek és  legyőzzék az Egyesült Államok és szövetségesei megtévesztését. A frontvonalon lévő tengerészgyalogosoknak számítógépes kódot kell írniuk, hogy valós időben irányítsák a szenzorok és rendszerek szoftverét. Ez sokféle kimenetelű lehet, de a következmények egyértelműek. – magyarázta – A jövőbeli tengerészgyalogosok fejlesztése ugyanakkora figyelmet igényel, mint a támadási koncepció bármely más aspektusa – talán még többet is.”

A kiber-tengerészgyalogosok tehát, ahogyan a modern harctér egyre inkább digitalizálódik, a reguláris erők nagyszerű kiegészítői lehetnek, és az is elképzelhető, hogy megnyerik a holnap háborúját.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél