Ballisztikus rakétákat fejleszt Szaúd-Arábia

2021.12.25.
Olvasási idő: 2 perc

Egy csütörtöki CNN cikk szerint az amerikai hírszerző ügynökségek értesülései alapján az Egyesült Államok egyik legszorosabb közel-keleti szövetségese ballisztikus rakétákat fejleszt Kína segítségével.

Szaúd-Arábia már évek óta az egyik legnagyobb fegyverimportőr a világon, nehéz nem figyelmen kívül hagyni regionális törekvéseit. Eddig is vásárolt harcászati ballisztikus rakétákat Kínától, de kapacitása, hogy saját gyártásúakatt építsen, eddig még hiányzott.

A CNN meg nem nevezett forrásokra hivatkozva írja, hogy az elmúlt hónapokban “titkosított hírszerzés alapján több nagyszabású érzékeny ballisztikus rakéta technológia transzferjára került sor Kína és Szaúd-Arábia között.”

A kínai külügyminisztérium jelentést érintő nyilatkozata szerint a két ország “stratégiai partner”, amik “barátságos együttműködést tartanak fenn számos területen, beleértve a fegyverkereskedelmet is.”

“Az ilyen együttműködés nem jár a nemzetközi jog megsértésével és nem vonja magával a tömegpusztító fegyverek elterjedését,” áll a kínai külügyminisztréium közleményében.

Egy 2014. április 29-i katonai parádé során fedte vel először a világnak Szaúd-Arábia, hogy rendelkezik ballisztikus rakétákkal, akkor kettő darab Dongfeng-3 („keleti szél”, DF-3) ballisztikus rakétát vonultatott fel, amelyeket még 1988-ban titokban importáltak Kínából. Ezeknek a rakétáknak a hatótávolsága 2500 km 2000 kg hasznos teher mellett, vagy akár 3000 km könnyebb robbanófejjel. Súlyuk 64 tonna és 24 méter hosszúak. A hatótávolság messze túlmutat Szaúd-Arábia regionális versenytársainak, mint Irán vagy Izrael elérésén – Irán legközelebbi pontja Szaúd-Arábiához csupán 200 kilométerre van – szóval mindmáig nem tiszta, hogy a közel-keleti királyság elrettentésre vagy jövőbeni nukleáris arzenál kiépítésére szeretné használni az eszközöket, amivel egy komolyabb fegyverkezési hullámot is elindíthat a régióban.

Szakértői értesülések szerint nem ez az egyetlen kínai típus, amivel Szaúd-Arábia rendelkezik. A feltételezések szerint arzenáljához tartozik a DF-21-es is, ami jóval magasabb pontossággal, ám a becslések szerint mindössze 1700 km-es hatótávolsággal rendelkezik, ami konvencionális robbanófejekkel megint csak irreleváns a közel-keleti színtéren.

Irán elrettentése? Nukleáris ambíciók? Még több?

Kapcsolódó cikkek:

dozsaben

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen tanulok, és aktív tagja vagyok egy szakkollégiumnak. Érdeklődési köröm széles skálán mozog: a nemzetközi gazdaságtantól a globális politikai folyamatokon át a politikai és társadalmi jelenségekig. A szerkesztőséghez 2023-ban csatlakoztam azzal a céllal, hogy közérthető, mégis mélyreható írásokon keresztül hozzam közelebb az összetettebb témákat az olvasókhoz.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél