Ausztriában a síelőknek kint a szabadban is maszkot kell hordaniuk

2022.01.11.
Olvasási idő: 2 perc

Ausztria új pandémia-rendelkezése értelmében a síelőknek maszkot kell viselniük még a szabadban is. Itt egy újabb józan észt mellőző szigorítás a szomszédból, ami túl megy az épelműség határán.

Tehát a rendelkezés értelmében szombattól kezdődően maszkot kell viselni a szabad levegőn is, ha a 2 méteres távolság nem tartható be.

A Summit News cikke szerint „ez hatással lesz az osztrák sítelepekre, ahol nehéz az effajta távolságtartást betartani”. De ez még mind semmi, ugyanis „a jövő héttől Ausztriában minden üzletben kötelező lesz az oltás igazolása.”

A módosításokra az Omikron megbetegedések számának növekedése miatt van szükség, miután csütörtökön az országból összesen 8269 COVID-19 megbetegedést jelentettek. Közben megkezdik a COVID-igazolványok érvényességének deaktiválását 6 hónap után, hogy így kényszerítsék a lakosságot az emlékeztető oltás felvételére.

A védettségi igazolások februártól az utolsó adag beadását követően kezdenek el lejárni. A bejelentést napokkal azután tették közzé, hogy az osztrák kormány bejelentette, hogy hivatásos spicliket (volt már rá példa 80 évvel ezelőtt) fogad fel, akik a februártól hatályba lépő kötelező oltást elutasítókra vadásznak. Ausztriában az oltatlanokra akár egy év börtönbüntetést is kiróhatnak.

Ha két évnyi COVID/pandémia/félelemkeltés/lezárás/maszkviselés után van még valaki, aki úgy ítéli meg, hogy mindezekre a korlátozásokra, egyetemes emberi szabadságjogokat sárba tipró lépésekre szükség van, mialatt egyre több az indikátor rá, hogy a vírus súlyossága messze, és hangsúlyozzuk, messze túl lett becsülve, különösen a 65 év alatti korosztályra tekintettel, azoknak javasolt lenne végre elkezdeni használni a józan paraszti eszét, és nem kehelyből inni az üzlet és politika által egyértelmű befolyás alatt álló egészségügyi-politikai-influenszer-média réteg összes szavát.

Oh és igen, Európa más országaiban is a végét járja a józan ész: Spanyolországban visszatér a szabadtéri maszkviselési kötelezettség, Hollandiában ismét országos szintű lezárás kezdődik, Franciaországban bezárták az éjszakai klubokat, Katalóniában meg még éjszakai kijárási tilalmat is bevezettek.

Ajánlott olvasmány mindazoknak, akik eddig még nem vesztették el a világ kormányaiba vettett hitüket: A józan ész nevében (Gilbert Keith Chesterton) (libri.hu)

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból
antarktisz

Valami ijesztő szivárog a jég alól az Antarktiszon

Az Antarktisz évek óta a globális felmelegedés egyik legkomolyabb figyelmeztető táblája. Az olvadó gleccserek, a stabilitását vesztő jégtakaró és a tengerszint-emelkedés rémképei régóta ismerősek. Most azonban a kutatók egy új fenyegetést is
retró bakelit kazetta

Kazetta és bakelit – a Z generáció rákattant a retróra

A digitális zenehallgatás korában élünk – pár kattintással elérhető szinte bármelyik valaha kiadott dal. Néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk ilyen luxusról. A kazettás magnetofonnal kínlódtunk – rádióból rögzítettük a kedvenc