Elnézést kért az egyik legnagyobb dán újság a COVID hisztériakeltés miatt

2022.01.13.
Olvasási idő: 2 perc

Az egyik legnagyobb dán újság elnézést kért az olvasóitól azért, hogy a kormány propagandájával riogatta a népet anélkül, hogy kérdéseket tett volna fel.

Úgy tűnik még létezik olyan újság a világon, ahol a szerkesztőknek és újságíróknak van gerince, és nyíltan felvállalják azt, hogy 2 éven át segítették a helyi kormány COVID-propagandáját anélkül, hogy kérdéseket tettek volna fel. Dánia legnagyobb újságja közleményt adott ki, melyben elismerte, hogy nagyban hozzájárult a COVID-19 járvány körüli hisztériához, és ezért az olvasók bocsánatát kéri.

A népszerű lap úgy fogalmazott:

„Nekünk – a sajtónak – is számot kell vetnünk saját tevékenységeinkkel kapcsolatban. És kudarcot vallottunk. NEM VOLTUNK elég éberek, amikor a hatóságoknak válaszokat kellett volna adniuk arra, hogy mit is jelent az, hogy az emberek koronavírussal kerülnek kórházba, és nem a koronavírus miatt. Mert ez nem mindegy. Nagy különbség. 

A nyilvánosság helyes, pontos és őszinte tájékoztatása természetesen elsősorban a hatóságok felelőssége. A számadatokat arról, hogy hányan betegednek meg és halnak meg a koronavírus miatt, nyilvánvaló okokból már régen közzé kellett volna tenni, hogy a lehető legtisztább képet kapjuk az ágy alatti szörnyetegről.

Összességében a hatóságok és a politikusok által a nyilvánosságnak küldött üzenetek ebben a történelmi válságban sok kívánnivalót hagynak maguk után. És hazudnak, ahogyan eddig is tették, a lakosság egy része elvesztette a bizalmát irántuk.

EGY MÁSIK példa: a vakcinákat következetesen szuperfegyverként emlegetik. Kórházainkat pedig szuperkórházaknak nevezik. Mindazonáltal ezek a szuperkórházak láthatóan maximális nyomás alatt vannak, még akkor is, ha szinte az egész lakosság a szuperfegyverrel van felfegyverkezve. Még a gyermekek nagy részét is beoltották, ami a szomszédos országokban nem történt meg.

MÁS szavakkal élve, van itt valami, ami nem érdemli meg a „szuper” megnevezést. Hogy az oltóanyagok, a kórházak vagy ezek keveréke az oka, azt csak találgatni lehet. De az a mód, ahogyan a hatalom a nyilvánossággal kommunikál, biztosan nem érdemli meg a „szuper” jelzőt. Éppen ellenkezőleg.”

A helyzet Magyarországon sem jobb. A mainstream hírportálok naponta legalább egy tucat koronavírussal kapcsolatos rémhírt hoznak le, az észszerű, objektív tájékoztatás helyett. Többnyire a sajtónak köszönhető az, hogy a társadalomban ilyen szintű a feszültség, hiszen a lakosságot folyamatosan uszítják, oltott és oltatlant egymás ellen hangolják. Az emberek szellemileg, testileg belefáradtak abba, hogy minden nap zúdul rájuk a negatív cikkáradat. Talán egyszer egy magyar mainstream híroldal is belátja majd, hogy tévedett és elnézést kér az olvasóktól. Talán.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél