Kellett, mint egy falat kenyér: Ausztria a kötelező oltás mellé bevezeti a vakcina lottót

2022.01.21.
Olvasási idő: 1 perc

Az osztrák kormány új oltásösztönző csomagot jelentett be, amely egy lottót és pénzügyi jutalmakat is tartalmaz számolt be a The Local. A hírt Karl Nehammer szövetségi kancellár jelentette be Bécsben, a kötelező oltási törvény csütörtöki, a Nemzeti Tanácsban történő megszavazása előtt.

„Mit lehet nyerni a vakcina lottón? Utalványokat!” – mondta Karl Nehammer kancellár az ellenzéki szociáldemokraták vezetőjével, Pamela Rendi-Wagnerrel tartott sajtótájékoztatón, akivel az intézkedésről tárgyaltak.

A kancellár kijelentette, hogy anyagi jutalmat szeretne azoknak adni, akik beoltatják magukat.

„Tanultunk a múltból, és láttuk, hogy a sorsolás a lehető legjobb módja egy ilyen rendszer felállításának” – tette hozzá.

Az ösztönző csomag tervei között szerepel 500 euró értékű utalványok sorsolása. A rendszert az ORF-fel, az osztrák nemzeti közszolgálati műsorszolgáltatóval együttműködve fogják bevezetni.

A sorsolás március 15-én indul, hogy egybeessen a tervezett kötelező védőoltás-ellenőrzésének bevezetésével, és a már beoltott személyekre, valamint azokra is vonatkozik, akik úgy döntenek, hogy beadatják az első oltást.

Nehammer elmondta, hogy Ausztriában minden tizedik beoltott személy esélyes lesz egy 500 eurós ajándékutalvány megnyerésére, és a résztvevők minden egyes beadott Covid-oltás után kapnak egy sorsjegyet. Ez azt jelenti, hogy ha valaki három oltást kapott, akkor három sorsjegyet kap a sorsolásra.

Az utalványok Ausztria számos üzletében érvényesek lesznek. A szövetségi kormány további pénzügyi csomagokat is bejelentett az önkormányzatok számára, hogy ösztönözze őket az átoltottság növelésére.

Nehammer szerint ha egy 3000 lakosú település eléri a 80 százalékos oltási célt, akkor 30 000 eurót kap. A 85 százalékos átoltottság esetén ez az összeg 60 000 euró lenne, 90 százalék esetén pedig 120 000 euróra emelkedne. A kormány összesen 1,4 milliárd eurót különített el a programra – 1 milliárd eurót a sorsolásra, 400 millió eurót pedig az önkormányzatoknak nyújtott pénzügyi ösztönzőkre.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian