Az urán ára az egekben, az orosz ellenes szankciók csak rontanak a helyzeten

2022.03.12.
Olvasási idő: 1 perc

Az urán egy olyan kémiai elem, amely a világ atomerőműveinek működéséhez nélkülözhetetlen és nem pótolható más anyagokkal. Ezzel Oroszország is pontosan tisztában van s ezért is tesz meg mindent annak érdekében, hogy a kibányászott uránt értékesíteni tudja. Ezt azonban az érvényben lévő szankciók mellett hatványozottan nehéz megvalósítania az országnak. Arról már nem is beszélve, hogy rekordmagas értékeket ért el nemrégiben az árfolyama.

Az urán piaci ára csúcsokat döntöget s legutóbb 2011-ben, a fukusimai atomerőmű-baleset idején volt ennyire magas a kereslet iránta. Mindezt vélhetően az orosz-ukrán konfliktus idézhette elő, amely egyéb komplikációk mellett súlyos árfolyamnövekedést generált az összes gazdasági szektorban. Az orosz kormány pedig a kivetett szankciók következtében nem képes megfelelő módon forgalmazni az értékes anyagot. Ez azt eredményezte, hogy a már eddig is szűkös erőforrásokkal gazdálkodó piac még kiszámíthatatlanabbá vált.

Az UxC LLC , a nukleáris üzemanyagok piacán tevékenykedő piackutató cég, adatai szerint csütörtökön, azaz március 10-én, 1 fontyi súlyú uránért 59,75 dollárt kellett fizetnie a felvásárlóknak. A cikk írásának időpontjában a kémiai elem ára fontonként 60,12 dollár, amely várhatóan csak tovább fog emelkedni.

Urán árfolyam

Az amerikai Fehér Ház, amely az elnök székhelyeként is funkcionál, további korlátozások kibocsátását fontolgatja Oroszországra vonatkozóan. Jelen pillanatban a Roszatom, az Oroszországi Föderáció atomenergetikai konszerne, áll a retorziók középpontjában. Ez a lépés azonban meggondolandó, hiszen 2020-ban az Amerikába importált urán 16,5%-a orosz földről származott. Továbbá, a szóban forgó energetikai vállalat és leányvállalatai a világ uránkészletének 35%-át szolgáltatják.

Mindent összevetve, elég valószínűtlen, hogy valódi hiány alakuljon ki és a nukleáris erőműveknek csökkenteniük kelljen a kitermelést – még akkor is, ha az orosz ellátmány szünetel. Példának okáért, ha az árak képesek visszatérni egy kedvező szintre, a Cameco Corporation, amely a világ legnagyobb urángyártó vállalata, a gyártás fokozásával könnyedén kitöltheti a piaci rést.

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél