Törökország szerint egyesek el akarják húzni az ukrán háború végét

2022.04.22.
Olvasási idő: 2 perc

Törökország külügyminisztere, Mevlut Cavusoglu egy szerdai interjúban azt mondta, hogy véleményük szerint egyes NATO tagállamoknak nem áll érdekében, hogy az ukrán háború minél előbb véget érjen. Szerinte egyesek örülnének, ha a harcok elhúzódnának és Oroszország gazdaságilag és geopolitikailag minél jobban meggyengülne. Cavusoglu a még előző hónapban megrendezett törökországi orosz-ukrán béketárgyalások után azt gondolta, hogy a háború hamarosan befejeződhet. Mint látjuk azonban, ez nagyon nem így történt.

Nem hagyják magukat az ukránok

Bár a háború elhúzódni látszik, nem tűnik valósnak, hogy ebben a legnagyobb szerepet egyes NATO országok háttérből történő okoskodása játszaná. A konfliktus kitörése előtt még az USA is azt gondolta, hogy az oroszok néhány nap, esetleg hét alatt teljesen elfoglalhatják Ukrajna területét, azonban az orosz hadsereg leszerepelt. Az ukránok eközben rendkívül hatékonyan védekeznek. Ha az orosz hadsereg valóban olyan erős lenne, mint ahogy azt Putyin el szeretné hitetni a világgal, akkor a NATO (egyébként lassúcska és erősen korlátozott) fegyverszállításai se nagyon állhattak volna az útjukba. Putyinnak maradt az atomfegyverekkel való folyamatos fenyegetőzése.

Cavusoglu úgy vélekedett, hogy nem jó irány az, hogy az invázió kezdete óta számtalan nyugati ország gyakorlatilag megszakította a diplomáciai kapcsolatait Oroszországgal. Törökország szerint az ukrán háború végét inkább a diplomáciában, mintsem az egyre eszkalálódó gazdasági szankciókban kell keresni. Persze Putyin tavaly körülbelül 867 alkalommal jelentette ki, hogy eszükben sincs megtámadni Ukrajnát. A nyugati világban már nem sokban adnak bármit is a szavára. Az egyetlen járható utat sokan abban látják, ha Putyint belülről szorítják sarokba, az Oroszországot megbénító szankciókkal. Ezt a vélekedést egyébként számos emigrációban élő, korábban az orosz vezetésben vagy gazdasági életben magas szerepet betöltő, mára Putyin kritikus, Putyint személyesen is ismerő orosz szereplő is osztja.

A helyzetet az sem javítja, hogy a bucsai atrocitások nyomán Ukrajna egyre kevésbé hajlandó bármilyen kompromisszumra. Korábban szó volt arról, hogy esetleg hivatalosan elismerhetik a Krím-félszigetet Oroszország részéért a békéért cserébe. Mára már azonban hasonló engedményeknek nyoma sincs, Volodomir Zelenszkij kijelentette, hogy egy négyzetcentimétert sem engednek a területükből az ukrán háború befejeződésének érdekében se. Ez azonban a visszájára is elsülhet. A kijelentés pedig elég nehezen értelmezhető a Krím-félsziget és Kelet-Ukrajna azon részei esetében, amelyek felett közel 10 éve, még 2014-ben elvesztették az irányítást.

Legfrissebb hírek

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél