Félrenyomsz egy gombot és megjelenik 50 tonna tojás az ajtód előtt

2022.04.28.
Olvasási idő: 2 perc

Egy kereskedő „túl jól” spekulált, aminek az lett az eredménye, hogy a határidős tojás kereskedésével 50 tonna fizikai tojást kellett volna elhelyeznie.

A Reddit WallStreetBets fórumán jelent meg a segítségkérés, hogy mit tegyen a szegény kereskedő, akinek egy túl jól sikerült megbízás miatt 50 tonna tojást kéne azonnal elraktároznia. A történet szerint határidős friss tyúk tojásra spekulált a srác. A kereskedési tipp az volt, hogy a madárinfluenza miatt felmegy majd a tojások ára. Hozzá kell tenni, hogy nem volt teljesen józan amikor megkötötte az üzletet, mindenesetre akkor jó ötletnek tűnt.

És működött is, a tojás ára az elmúlt hónapokban jelentősen megemelkedett. 3750 dolláron kötötte a kontraktust, 4400 dolláron zárta is a pozícióját, majd örült a profitnak. Azonban kiderült, nem az összes kontraktust zárta le. Így amikor lejárt a határidős megbízás, kiderült, 10 kontraktusnak megfelelő tojást kell átvennie. A fizikai teljesítésű határidős szerződések esetén ugyanis a fizikai teljesítés pont azt jelenti, hogy lejáratkor az áru ténylegesen átadásra került a szerződésben meghatározott összegért. 1 kontraktus 5 tonna tojásnak felel meg. Így összesen 50 tonna tojásnak kellett volna azonnal elhelyezést biztosítani a szerződés szerint.

Csak hogy kontextusba hozzuk a számokat: 1 tonna tojás mérettől függően 1000-2000 darab tojást jelent. Feltéve, hogy minden nap megeszik egy 4 tojásos omlettet, és ezek a tojások különösen nagyok, alig 480 év kell hozzá, hogy megegye mind az 50 tonnát.

Fizikai teljesítésű határidős kereskedés

A sztori jól hangzik, de feltehetően nem igaz. Ahhoz, hogy fizikai teljesítésű határidős szerződéssel kereskedhessen valaki, intézményi ügyfélnek kell lennie. Jelentkeznie kell regisztrációra, és jóvá kell hagyatnia az igénylését, hogy a tőzsdei határidős ügyleteken belül fizikai határidős ügyletekkel kereskedhessen. Ez benne van a DCE tőzsde szabályzatában is, ahol a posztoló állítása szerint beszerezte a tojás kontraktusokat. Az intézményi befektetőknek ráadásul pont a fenti probléma elkerülése végett rendelkezniük kell megfelelő bizonylatokkal, készletezési rendszerekkel és raktározási lehetőségekkel, hogy ha fizikailag leszállításra került egy árupiaci termék azt megfelelően el lehessen helyezni.

Fizikai teljesítésű határidős termékkel a befektetők szoktak kereskedni anélkül is, hogy a teljesítéssel bajlódnának. A határidős kontraktust ugyanis idő előtt le lehet zárni (el lehet adni) és így nem történik fizikai leszállítás sem, csak pénzügyi rendezés. Pont két évvel ezelőtt volt egy hasonló történet, amikor az olaj ára negatív tartományba esett, hogy egy kereskedő félreértette a teljesítési feltételeket és azon aggódott hova önt ki több ezer hordónyi olajat.

Forrás: Reddit

Zsófi

Minden érdekel, ami izgalmas, innovatív vagy meghökkentő – legyen szó technológiáról, gazdaságról vagy váratlan fordulatokról a nagyvilágban. Ezek a témák kizökkentenek a hétköznapokból, és új nézőpontokat mutatnak meg.

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból
antarktisz

Valami ijesztő szivárog a jég alól az Antarktiszon

Az Antarktisz évek óta a globális felmelegedés egyik legkomolyabb figyelmeztető táblája. Az olvadó gleccserek, a stabilitását vesztő jégtakaró és a tengerszint-emelkedés rémképei régóta ismerősek. Most azonban a kutatók egy új fenyegetést is
retró bakelit kazetta

Kazetta és bakelit – a Z generáció rákattant a retróra

A digitális zenehallgatás korában élünk – pár kattintással elérhető szinte bármelyik valaha kiadott dal. Néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk ilyen luxusról. A kazettás magnetofonnal kínlódtunk – rádióból rögzítettük a kedvenc