Egy új izraeli katonai eszköz segítségével át lehet látni a falakon

2022.06.28.
Olvasási idő: 1 perc

Bizonyos kísérletek és találmányok már voltak arra vonatkozóan, hogy át lehessen látni épületek falain, de az igazi áttörés még nem történt meg. Ez talán most jött el, ugyanis egy izraeli technológiai cég, a Camero-Tech előállt a Xaver 1000 nevet viselő eszközével. Az eszközt először az Eurosatury 2022 kiállításon mutatták be nemrégiben Franciaországban, Párizsban.

A Xaver 1000 még azt is meg tudja mondani, hogy ki ül és ki áll

A cégnek már egyébként van több hasonló terméke, mind része a „See Through Walls” (Átlátni a Falakon) termékcsaládnak. Ezen eszközök valós idejű információt szolgáltatnak a fal túloldalán lévő tárgyakról és emberekről mesterséges intelligencia segítségével. Izrael egyébként is élen jár az katonai jellegű fejlesztésekkel. A Camero-Tech szerint a most bemutatott XAVER 1000 egy létfontosságú eszköz lesz a hadseregek, hírszerzési ügynökségek, rendőrségek és mentőcsapatok számára is. Az eszköz képes lehet az élet jeleit is kimutatni egy adott helyiségben, de azt is meg tudja mondani, hogy hány ember milyen távolságra helyezkedik el az eszköztől magától. A magasságukat, irányukat és egyáltalán, az egész helyiség kinézetet képes feltérképezni.

A cég közleménye szerint annyira komoly felbontásban képes dolgozni a XAVER 1000, hogy azt is meg tudja mondani, hogy egy ember ül, fekszik vagy éppen áll. Sőt, még egyes testrészeket is képes megfelelően felmérni és érzékelni. Ami még igazán érdekessé teszi, hogy nem kell kutatónak vagy képzett kezelőnek lenni hozzá. Egy érintőképernyős kijelző segítségével bárki könnyedén tudja kezelni a használati utasítás alapján. Azt azért fontos még kiemelni, hogy csak az általánosan használt építőanyagok esetén képes végrehajtani a feltérképezést. Az jelenleg még nem ismert, hogy hány eszköz készült eddig el és kik rendeltek már belőle. A hadseregek biztosan az izraeli cég vevői között lesznek majd szerte a világon.

Ez a cikk is érdekelhet: Lerántották a leplet a rendőrség titkos módszereiről

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian