Iszonyú káosz Hollandiában, a rendőrség rálőtt a tüntető gazdákra

2022.07.06.
Olvasási idő: 4 perc

Hollandiában már napok óta tüntetnek a gazdák a kormány klímapolitikája ellen, amely számos gazdálkodó megélhetését veszélyezteti. A megmozdulás azonban kezd elfajulni, tegnap a rendőrség rálőtt a traktorosokra.

A holland gazdák már napok óta tüntetnek a kormány klímapolitikája ellen, amely a tisztviselők szerint sok gazdálkodó megélhetésének végét jelenti. A Telegramon verbuválódott tüntetők azzal az üzenettel szólították fel a polgárokat, hogy szervezzenek saját regionális akciókat, blokkolják a nagy élelmiszer-ellátó elosztóközpontot, amíg a kormány nem gondolja át tervét.

A holland kormánykoalíció 2021-ben azt javasolta, hogy a nitrogén-alapú üvegházhatású gázkibocsátási célok elérése érdekében 30 százalékkal csökkentsék az állatállományt az országban.

Az ország már eddig is szigorú korlátozásokat vezetett be az új építkezésekre vonatkozóan, hogy megfékezze a nitrogén-üvegházhatású gázok kibocsátását. A Rabobank szerint ezek az új akadályok lelassították a lakásépítést Hollandiában, ami fokozta a lakáshiányt a sűrűn lakott tengerparti országban.

Június 10-én a kormány nemzeti és területspecifikus tervet adott ki a nitrogén tartalmú üvegházhatású gázok kibocsátásának megfékezésére. E kibocsátások nagy részét az állati trágyából származó ammónia okozza. Az ország egyes részein 70 vagy akár 95 százalékkal is csökkenteni kellene ezt, ami azt jelenti, hogy gazdáknak fel kellene számolniuk tanyáikat. Ha a kormány klímapolitikája megvalósul 2030-ra a gazdálkodók legalább 30%-a veszíti el a megélhetését országszerte.

Hollandia a világ ötödik legnagyobb élelmiszerexportőre, a Világbank statisztikái szerint csak az Egyesült Államok, Németország, az Egyesült Királyság és Kína előzi meg.

Christianne van der Wal, a természet- és nitrogénpolitikáért felelős miniszter nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy a kormány kisajátítja a földeket azoktól a gazdáktól, akik nem engedelmeskednek – adta hírül a NOS Nieuws. A törvényjavaslat és az emiatt kialakuló tiltakozások ráadásul a világméretű műtrágya- és élelmiszerhiány közepette robbantak ki.

Antonio Guterres ENSZ-főtitkár június 24-én arra figyelmeztetett, hogy fennáll a valós veszélye annak, hogy 2022-ben éhínség lesz, ami 2023-ra még rosszabb lehet.

Az elmúlt napokban a tüntetők holland kormánytisztviselők, köztük Mark Rutte miniszterelnök és van der Wal nitrogénügyi miniszter otthonát vették célba. A közösségi médiában keringő felvételek azt mutatják, hogy a tüntetők trágyát szórtak a holland rendfenntartó erőkre.

Rutte bírálta a megmozdulásban részt vevőket: „Tüntethetnek, de civilizált módon”. 

Nyilván őt nem igazán hatja meg a gazdák problémája, hiszen kiemelkedő politikusi fizetését mindenképp felveheti, a gazdák viszont kilátástalan helyzetbe kerülhetnek.

Még tankokat is beszereztek a gazdák

Keddre az indulatok elszabadultak, hiszen a gazdák még tankot is beszereztek, hogy ezzel állják el az élelmiszer-elosztó központok útját.

Keenan Bexte újságíró szerint a rendőrség azonban „erőszakkal bontja le egyenként a blokádokat”. A Pledge Times azt írta tegnap este, hogy a holland fegyveres erők célzott lövéseket adtak le a tüntetőkre Heerenveen város közelében. A rendőrség szerint fenyegető helyzet alakult ki, amikor a tüntetők megpróbáltak nekihajtani a rendőröknek és a szolgálati autóknak. Ekkor figyelmeztető lövések dördültek el, és egy rendőr célzottan is lőtt. Senki sem sérült meg, de három embert letartóztattak.

Caroline van der Plas, a BoerBurgerBeweging képviselője szerdán rendkívüli vitát akar tartani Rutte miniszterelnökkel az eszkalálódó gazdatüntetésekről.

https://twitter.com/TheRealKeean/status/1544465282957189120

„Láttam a képeket a frízföldi #boerenre leadott lövésekről. Már egy ideje figyelmeztetek az eszkalálódó tiltakozásokra. Szerdán rendkívüli vitát szeretnék erről a miniszterelnökkel…” – tweetelte.

A Fresh Fruit Portal szerint mintegy 25 traktor parkolt az Amszterdamtól északra fekvő Zaandam városának egyik elosztóközpontja előtt, „A mi gazdáink, a mi jövőnk” és más feliratú transzparensekkel. Az ország halászai a gazdákkal való szolidaritásuk jeléül a kikötőket is blokkolták.

Egy másik tüntetésen, az északi Drachten városában egy traktoros arra szólította fel az embereket, hogy „gondolják át egy pillanatra, mit akarnak enni a gazdák nélkül”.

A sztrájk élelmiszerhiánytól való félelmet keltett a szupermarketekben, mivel a halászok szolidaritásból több kikötőt is lezártak.

„A szupermarketek mindent megtesznek azért, hogy a boltok fel legyenek töltve, de ha a blokádok folytatódnak, az ahhoz vezethet, hogy az emberek nem tudják elintézni a napi bevásárlást” – áll a Központi Élelmiszer Kereskedelmi Iroda közleményében.

Emellett a közlekedési hatóságok késésekre és esetlegesen lassan közlekedő traktorokra figyelmeztettek az ország autópályáin, míg a Schiphol repülőtér arra szólította fel az utazókat, hogy a tömegközlekedéssel jussanak el termináljaihoz, mivel attól tartanak, hogy a blokád eléri az ország repülőtereit is. A kamionosok szintén szolidaritást vállaltak a gazdákkal, többen csatlakoztak a megmozduláshoz.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian