Putyin rendkívüli beszédet fog tartani az ukrán népszavazásról

2022.09.20.
Olvasási idő: 2 perc

Vlagyimir Putyin a megszállt ukrán területek Oroszországhoz való csatolásáról szóló népszavazás ügyében fog szót emelni. A beszédet várhatóan kedd este, azaz szeptember 20-án, fogja majd megtartani az orosz elnök. Ezzel egyetemben a megszállt területeket irányító orosz szervek is a referendum mellett korteskednek majd. 

Az orosz média beszámolói szerint: „Vlagyimir Putyin elnök szeptember 20-án beszédet fog tartani a luhanszki, a donyecki, a herszoni és a zaporizzsjai régiókat érintő népszavazásokra vonatkozóan. Az RBC hírügynökség tudtára mindezt három különböző, a kormányhoz közel álló forrás adta. A beszéd a keddi nap vége előtt le fog zajlani, viszont annak tartalmáról nem áll rendelkezésre semmiféle információ”.

Jelentések szerint Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter is ott lesz Putyin mellett. Ennek következtében megkezdődtek a spekulációk, miszerint hivatalos hadüzenetet kívánnak küldeni Ukrajnának és általános mozgósítást elrendelni Oroszországon belül.

A keddi nap folyamán számos Moszkva-párti tisztviselő fejezte ki támogatását az esetleges népszavazásokat illetőleg. Többek között Gyenyisz Pusilin, a szakadár Donyecki Népköztársaság vezetője és Vlagyimir Saldo, Herszon oroszok által kinevezett irányítója is egyetért az orosz kormány elhatározásaival.

A szomszédos Luhanszki Népköztársaság, ahol a nyár folyamán heves harcok dúltak és Oroszország győzedelmeskedett, már be is jelentette a referendum időpontját. Előreláthatólag szeptember 23-a és 27-e között adhatják majd le voksaikat a helyiek.

Putyin az ukrán ellenállástól sem riad vissza

A nemrégiben végbement sikeres ukrán ellentámadás roppant módon felperzselte a kedélyeket. Bennfentesek szerint Putyin még attól sem zárkózik el, hogy atomfegyvert vessen be Ukrajna megleckéztetésére.

A szóban forgó ukrán területeket Putyin végérvényesen Oroszországhoz akarja csatolni s a Kreml is mindent megtesz ennek érdekében. Nyilatkozatuk szerint mindazon ukrajnai régiók, amelyek részt vesznek a népszavazásokon és Oroszországhoz szeretnének csatlakozni, hivatalosan is az Orosz Föderáció tagjaivá fognak válni.

A népszavazások eredménye sokféleképpen befolyásolhatja majd az orosz-ukrán háború további alakulását. Az átcsatolt területek lehetővé tehetik Oroszország számára, hogy újabb katonai bázisokat hozzon létre és beljebb nyomuljon Ukrajnába. Ezzel párhuzamban azonban az ott élő civilek nagyobb biztonságot is élvezhetnek majd s nem lesznek kitéve életveszélynek.

Mindazonáltal, Oroszország lépései az elmúlt időben meglehetősen meggondolatlannak tűnnek és a meglepő ellentámadás után meglehet, hogy komolyabban kellene vennie Ukrajna fenyegetéseit.

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél