Újabb példa arra, amikor a politikusok hülyét csinálnak a népből

2022.09.21.
Olvasási idő: 2 perc

A svájci környezetvédelmi miniszter közutálatnak örvend, miután azt javasolta, hogy az emberek együtt zuhanyozzanak, hogy csökkentsék az energiafogyasztást ezen a télen, hogy elkerüljék az áramkimaradásokat.

A 62 éves Simonetta Sommaruga azt javasolta, hogy az emberek „kapcsolják ki a számítógépet, ha nincs rá szükség, vagy kapcsolják le a villanyt, vagy zuhanyozzanak együtt”, az energiafogyasztás 15 százalékos csökkentését elősegítő intézkedések részeként – jelentette a The Times of London.

A gáz 75 százalékát Németországból importáló Svájc hatóságai augusztusban jelentették be, hogy 2022 októberétől 2023 márciusának végéig 15 százalékkal kívánják csökkenteni az energiafogyasztást az elmúlt öt év átlagfogyasztásához képest.

Ugyanebben a hónapban kampányt indítottak „Az energia korlátozott. Ne pazaroljuk el”, amelyben arra szólították fel az embereket, hogy segítsenek abban, hogy az ország ne szenvedjen energiahiányt a tél előtt, például azzal, hogy kevesebb vizet használnak, kikapcsolják az elektromos készülékeket és a világítást, amikor nem használják őket, és csökkentik a lakásban a hőmérsékletet.

Ha a helyzet nem javul, és további energiahiány lép fel, a svájci szövetségi tanács helyi jelentések szerint „fogyasztási korlátozásokat, tilalmakat és kvótarendszereket” vezethet be.

A szociáldemokrata Sommaruga megjegyzéseit azonban élesen bírálta Géraldine Savary, a Femina című női magazin szerkesztője.

Egy szeptember 16-án megjelent vezércikkében Savary azt írta, hogy a svájci kormány „a legapróbb részletekig adminisztrálni akarja a magánéletünket”.

Tréfásan hozzátette, hogy a svájci lakosoknak „madárcsicsergésre” kellene ébredniük, mert kikapcsolták az ébresztőórát, és „a konyha sötétjében” kellene reggelizniük, mielőtt „karonfogva, az autót, a robogót és az elektromos kerékpárt a garázsban hagyva” munkába mennének.

A visszatetszések hatására Sommaruga a Tages-Anzeiger című svájci napilapnak azt mondta, hogy a közös zuhanyozással kapcsolatos megjegyzései csak a fiataloknak szóltak.

Két évvel ezelőtt távolságtartás, ma közös zuhany a jelszó

Megjegyezte, hogy „egy bizonyos kor után a közös zuhanyzás már nem mindenki számára megfelelő”, de úgy vélte, hogy az energiafogyasztás csökkentése érdekében történő közös zuhanyzás ötlete széles körben kedvező fogadtatásra talált. Később a svájci fiatalok azon viccelődtek, hogy ha valaki egyedül él, akkor majd szól a szomszédnak, hogy csatlakozzon hozzá a zuhany alá. Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy 2 éve még azt mondták a politikusok, hogy tartsuk meg a legalább 1,5 méteres távolságot egymás között, míg most arra buzdítanak, hogy még a zuhany alatt is együtt legyünk.

Bár Svájc a világ egyik leggazdagabb országa, a swissinfo.ch szerint az energiatermelés tekintetében az egyik legkevésbé önellátó. A hazai villamosenergia-termelés az ország energiaszükségletének mindössze 25 százalékát fedezi. Saját gáztároló létesítményei nincsenek, ami azt jelenti, hogy az Európából érkező kevesebb gáz hatással lesz az országra.

A Gazprom orosz állami energetikai vállalat nemrégiben bejelentette, hogy nem indítja újra a Németországba irányuló gázforgalmat az Északi Áramlat-1 gázvezetéken keresztül. Az olajipari óriáscég még nem közölt hivatalos ütemtervet az újranyitásról.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél