Lengyelország nukleáris fenyegetés miatt megkezdte a jódtabletták kiosztását

2022.09.25.
Olvasási idő: 2 perc

Lengyelország megkezdte a jódtabletták kiosztását a mentőszolgálat dolgozói, az elsősegélynyújtók, illetve a regionális tűzoltóságok között, hogy felkészüljenek arra az esetre, ha Európa legnagyobb atomerőművében nukleáris katasztrófa következne be.

A tervet egy lengyel miniszterhelyettes jelentette be, tekintettel a zaporizzsjai atomerőmű közvetlen közelében folyó harcokra:

„A zaporizzsjai atomerőmű közelében zajló harcokról szóló jelentések után úgy döntöttünk, hogy még időben védekező lépéseket teszünk. De szeretnék megnyugtatni minden állampolgárt, hogy ez egy rutinszerű, megelőző intézkedés, amelynek célja, hogy megvédjen minket egy olyan helyzet esetén, amely… Reményeink szerint nem fog bekövetkezni” jelentette ki Blazej Pobozy lengyel tisztviselő.

Amennyiben a reaktor megsérülne, a jódtabletták valamelyest képesek lennének megvédeni az embereket a radioaktív sugárzással összefüggő betegségek, többek között a pajzsmirigyrák kialakulása ellen.

Veszélyben az atomerőmű, eszkálálódik a háború

Az atomerőműben megtermelt áramot többször is leválasztották az ukrán hálózatról, a tartalék áramvezeték pedig szintén több alkalommal megsérült a tüzérségi támadásban. A térségben folyamatosan lövések dördülnek el, mivel március óta mintegy 500 orosz katona tartja megszállása alatt a komplexumot. Mindeközben mindkét fél egymást hibáztatja az atomerőmű állapotáért, ami a hónap elején arra késztette a létesítményért felelős állami intézményt, hogy óvatosságból teljesen lekapcsolják a hatodik reaktort a hálózatról.

A hónap elején Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette:

„Az orosz provokáció miatt a zaporizzsjai erőmű egy lépésre van a nukleáris katasztrófától.”

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ vagy IAEA – International Atomic Energy Agency) néhány tisztviselője jelenleg a helyszínen tartózkodik, miközben az ENSZ nukleáris felügyelő szerve biztosított mindenkit, hogy az atomerőmű körül egy „nukleáris biztonsági és védelmi övezet” létrehozására készülnek.

Mindeközben Szerbia elnöke arra figyelmeztetett, hogy a bolygó egy „nagy világkonfliktus” felé tart, amelyre a következő két hónapban sor kerülhet. Az ukrajnai háború ugyanis továbbra sem hagy alább, amiért Vlagyimir Putyin orosz elnök részleges mozgósítást rendelt el, és közel 300 ezer tartalékosnak intézett behívót. A konfliktus eszkálálódása miatt ráadásul Oroszország az ötödik generációs vadászgépjeinek gyártását is felgyorsította, amiért az Egyesült Államok kifejezetten a Szu-57-esek elleni légi harcra képezi ki pilótáit.

Érdekelhet még: Eszkalálódik a konfliktus, Oroszország felgyorsítja az ötödik generációs vadászgépeinek gyártását

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

sziget

7 rejtett álomsziget a világ eldugott tájain

Vannak helyek a világban, amelyek noha álomszépek, mégsem szerepelnek utazási plakátokon, nem trendelnek Instagramon, és nem hemzsegnek a turistáktól. Afféle fehér foltok az emberiség „kirándulós térképén”. Ezek a szigetek csendesek, érintetlenek és
halcsont

Mit tegyünk, ha torkon szúr a halas vacsora?

Gyerekként imádtam a halat, és úgy általában minden húsos ételt. Sok szép emlék kötődik a közös, vidám családi evésekhez, de akad olyan emlék is, amelyre nem szeretek gondolni. Tízéves koromban egyszer megakadt