Bill Gates kíváncsi arra, hogy mit mondanak róla az emberek online

2022.09.29.
Olvasási idő: 2 perc

Ki gondolta volna, hogy Bill Gates kíváncsi online megítélésére? Azonban úgy tűnik, hogy kifejezetten érdekli a milliárdos üzletembert az internet népének véleménye. Emellett pedig a róla terjengő információkat is -amelyek gyakran hamisak- nagy figyelemmel kíséri. 

A Gates Alapítvány által évente megjelentetett Goalkeepers jelentés idei eseményén az üzletember többek között a vele kapcsolatos téves információk terjedése okán elégedetlenkedett. Elpanaszolta, hogy a koronavírus-járvány idején szárnyra kapott pletykák, amelyek a maszkviselésről és a védőoltásokról szóltak, negatív hatással voltak a hatósági rendelkezések betartására.

„A legnagyobb probléma az, hogy a hamis híresztelések következtében, ha az illetékes források azt kérték, hogy az emberek viseljenek maszkot – az volt az utolsó dolog, aminek eleget tettek. Továbbá, ha azt kérték, hogy vegyék fel az oltást, hogy megvédjék a körülöttük élőket, egyszerűen megtagadták azt. Ez egy olyan jelenség, ami nemcsak hogy hátráltatott minket, de rendkívül kártékony is volt”, nyilatkozta Gates.

A továbbiakban azt az „összeesküvés elméletet” is megtagadta, miszerint megfigyelteti a lakosságot.

Ez az egész kémkedős dolog badarság, miért akarnék én bárki után is kutakodni? Őszintén nem tudom. Van nekem időm az ilyesmire?”, morfondírozott a filantróp hírében álló milliárdos.

Bill Gates kíváncsi természete megfékezi az álhíreket?

Bill Gates újabban azt szeretné elérni, hogy a vele kapcsolatos hírek kivétel nélkül „megbízható forrásokból” származzanak. Tudniillik, egy egész csapat követi nyomon, hogy mit írnak róla online az egyes felhasználók és a médiacsatornák. Ezt a tényt a Forbes 400 Philanthropy Summit-on erősítette meg.

„Van egy csoportom, amely számontartja az interneten felbukkanó hozzám kötődő történéseket. A pandémia idején a híresztelések 95%-a kitaláció volt, mostanra mindez kezd lecsengeni.”

A valótlanságok elterjedésének megfékezése érdekében ezentúl „fact-checker” (a tényeket ellenőrző) munkatársakat alkalmaznak a vezető közösségi média vállalatok. Az üzletember pártfogolja a kezdeményezést s bízik benne, hogy ezzel kiküszöbölhetőek lesznek majd a hamis információk.

A fentebb már említett szervezet, a Bill és Melinda Gates Alapítvány, több száz millió dollárral támogatta a Facebook tényellenőrző programját. Az adatok szerint amikor egy posztot figyelmeztető címkével látnak el, azt követően 95%-kal kevesebben keresik fel azt, megállítva továbbterjedését.

Arról azonban Gates is megfeledkezni tűnik, hogy az általa megbízhatónak és hitelesnek titulált források kezdetben a COVID-19 járvány súlyosságát is elbagatellizálták, a maszkviseléssel egyetemben. Miután viszont a WHO elismerte a laboratóriumi szivárgás bizonyosságát és egyre csak nőtt a halálozási ráta, 180 fokos fordulatot vett a hozzáállásuk.

Ennek fényében felmerül a kérdés, hogy mennyire szavahihetőek is valójában ezek a hírforrások?

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian