Scholz és Macron kereskedelmi megtorlással fenyegeti az Egyesült Államokat

2022.10.29.
Olvasási idő: 2 perc

Franciaország és Németország tárgyalni akar Washingtonnal a tisztességtelen piaci versenyről, a két ország vezetője pedig azt is világossá tette, hogy készek visszavágni az USA-nak.

A német kancellár és a francia elnök a nyilvános konfliktusuk után találtak egy közös pontot: az Egyesült Államok tisztességtelen piaci intézkedései ellen Európának muszáj lesz tennie valamit.

A francia elnök szerint Európa „szabad préda”

Olaf Scholz és Emmanuel Macron szerdán Párizsban egy ebéd mellett közel három és fél órán keresztül vitatták meg közös aggodalmaikat. A jelentések szerint mindkét vezető egyetértett abban, hogy a közelmúltbeli amerikai gazdasági intézkedések piactorzító hatással vannak Európára. Ezeknek az intézkedéseknek a hatására ugyanis egyre több vállalat helyezi át a termelését az USA-ba.

Scholz és Macron is azon a véleményen van, hogy az EU-nak muszáj lesz tennie valamit, ha Washington folytatja az inflációcsökkentő intézkedéseit, amely alacsony adót és energiakedvezményeket kínál az Egyesült Államokban beruházó vállalatoknak. A nemrégiben aláírt amerikai jogszabály szó szerint arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy „vegyenek amerikait”, amikor elektromos autót választanak. Ez a lépés különösen nagy veszteségeket jelenthet a német és a francia autóipar számára.

„Szükségünk van egy „vegyenek európait” intézkedésre, mint az amerikaiaknak, hogy támogassuk az európai gyártókat.”mondta Macron az egyik francia televíziós csatornának adott interjújában, konkrétan az elektromos autók állami támogatására utalva. „Ott van Kína, amely védi a gazdaságát, az Egyesült Államok, amely szintén védi a gazdaságát, és ott van Európa, amely gyakorlatilag szabad préda.” – tette hozzá a francia elnök.

Nem csak Macron, de a német kancellár is egyetértett azzal, hogy az EU-nak az amerikai tervhez hasonló ellenintézkedéseket kell bevezetnie, ha Washington nem hajlandó foglalkozni a Berlin és a Párizs által megfogalmazott problémákkal. És bár Scholz nem igazán támogatná Macron „vegyenek európait” kezdeményezését, a kancellár osztja Macron aggodalmát a tisztességtelen versenyelőnnyel kapcsolatban.

Már a jövő héten megkezdődhetnek a tárgyalások az USA-val

A német gazdaságra mért hatalmas csapásként a BASF vegyipari óriásvállalat szerdán bejelentette, hogy üzleti tevékenységének és munkahelyeinek csökkentését tervezi Németországban. A cég vezérigazgatója a megemelkedett gázárakra hivatkozott, amelyek szerinte hatszor olyan magasak, mint az Egyesült Államokban.

„Egy olyan sikeres vállalat döntései, mint a BASF, azt mutatják, hogy javítanunk kell Németország általános vonzerejét mint üzleti helyszínt.” – mondta Christian Lindner német pénzügyminiszter egy tweetben, és olyan intézkedésekre tett ígéretet, mint például a magánberuházásokra vonatkozó adókedvezmény.

Az ellenintézkedések bevezetése előtt azonban Scholz és Macron elsősorban tárgyalással oldaná meg a problémát Washingtonnal. Ezt egy új, az EU és az Egyesült Államok közötti munkacsoporton keresztül szeretnék elérni, amelyet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Mike Pyle amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó-helyettes keddi találkozóján hoztak létre.

A jelentések szerint a munkacsoport várhatóan a jövő hét vége felé videokonferencián keresztül fog megbeszélést folytatni. Ezen kívül az uniós kereskedelmi miniszterek jövő hétfőn Prágában informális találkozóra gyűlnek össze, amelyen Katherine Tai amerikai kereskedelmi megbízott is részt kíván venni, hogy megvitassák az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti feszültségeket.

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél